Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Holland Királyság

egyezménybe fölvétetni egy cikkelyt azzal a szándékkal, hogy „őrizzék meg a lelkiis­mereti szabadságot, a vallási és egyéb jogokat, valamint kiváltságokat Magyarországon", de sikertelenül. 1699-ben a békeszerződést az említett cikkely nélkül írták alá. Miután elérte azt a célt, amelyre oly sok éven át fáradhatatlanul törekedett, Colyert nagy tisztelettel halmozták el. A császár a Német Birodalom és a Magyar Királyság grófi címével jutalmazta. A karlócai békeszerződéssel a közös angol—holland közvetítés még nem ért véget. Beavat­kozva a Török Birodalomnak Oroszországgal, a Velencei Köztársasággal, valamint a Habsburgokkal való konfliktusába, Colyer Suttonnal együtt közvetítőként működött az 1718. évi pozsareváci békekötéskor is. LEVÉLTÁRI ADATOK Eredetileg néhány régi állami, tartományi és városi levéltárban, valamint számos magán­gyűjteményben és családi levéltárban őrizték a holland külpolitika levéltári forrásait, így a magyarországi törökellenes felszabadító háborúét is. Ezek a levéltárak és gyűjtemények napjainkban háromféle őrzőhelyen találhatók. Az olyan állami szervek és intézmények levéltárai, amelyek funkciói kiterjednek vagy valaha kiterjedtek az állam egészére, mint például a Tartományok Rendi Gyűlésének levéltára, a hágai (Holland) Központi Állami Levéltárban vannak elhelyezve. Az egykori és jelen­legi tartományigazgatás levéltárai a tizenegy provincia székvárosában lévő állami levéltá­rakban találhatók. Dél-Holland tartomány állami levéltára Hágában, amely többek kö­zött a régi Holland tartomány és a főpenzionáriusok levéltárait őrzi, történetesen ugyan­abban az épületben található, mint amelyben a Központi Állami Levéltár székel. A váro­si (helytartósági) levéltárak a városi levéltárak és jogelődeik anyagát őrzik, köztük a régi városi tanácsok és a polgármesterek levéltárait. Számos házi, családi és személyi archívumot — társaságok, egyesületek, egyházak és in­tézmények levéltáraihoz hasonlóan — közlevéltáraknak adományoztak, vagy ott helyez­ték letétbe. Hogy az efféle speciális levéltári anyagok hol találhatók, az a tulajdonosok­nak a nyilvános levéltárakkal való kapcsolatától függ. A tematikus anyagot őrző levéltárak többsége, köztük a legfontosabbak, a Központi Állami Levéltárban vannak elhelyezve. A kérdéses anyagot a levéltár Első Osztálya (itt találhatók a központi kormányzat és szerveinek iratai egészen 1796-ig), valamint Dél—Hol­land tartomány Állami Levéltára őrzi. További tematikus anyag található a Központi Állami Levéltár Második Osztályán, amely többek között a Rákóczi-család néhány iratát őrzi, az OVERIJSSEL1 ÁLLAMI TARTO­357

Next

/
Oldalképek
Tartalom