Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Holland Királyság

bek között az a joga is megvolt, hogy a városi tanácsosok zömét kinevezze, ezáltal közvetett módon ő döntött a tanácsok összetételéről. Mindent összevetve inkább vezető volt, mint mások parancsainak végrehajtója. Az Orániai-ház tagjai, akik a hétből öt tartományban töltötték be a helytartói tisztet, az Egyesült Tartományok hadseregfőparancsnokának fejedelmi tekintélyét, s egyre nagyobb jelentőséget adtak. III. Vilmos, aki húsz éves helytartó nélküli periódus után szerezte meg tisztségét, uralkodóként kormányozta a Köztársaságot, magára ruházta a Holland Tartomány főpenzionáriusának tisztségét, és így a külügyeket is saját hatáskörébe vonta. A külügyekben alárendeltebb szerepet játszott a Tartományok Rendi Gyűlésének titkára (griffier). Ez a tisztségviselő nem csupán a Tartományok Rendi Gyűlése üléseinek titkára volt, hanem az első összekötő láncszem a Tartományok Rendi Gyűlése, a helytartó, valamint a főpenzionárius között. Ez utóbbiak kapcsolata a Tartományok Rendi Gyűlésével zömében szabályozatlan volt. A titkárhoz érkeztek a holland és külországi miniszterek azon titkos levelei, amelyek címzettje a Tartományok Rendi Gyűlése volt. A Tartományok Rendi Gyűlésének levéltára és a diplomáciai tevékenység irányítása ugyancsak a titkár gondjaira volt bízva. A vesztfáliai béke után a holland külpolitikában a gazdasági orientáció vált meghatározóvá. II. Vilmos halála után, 1652-ben, nem választottak új helytartót, a főhatalom Jan de Witt kezébe került, aki Holland tartomány főpenzionáriusa és politikai vezetője volt. Jan de Witt külpolitikai vonalát elsősorban a holland tengeri kereskedelem érdekei határozták meg, a főpenzionárius a hajózási és kereskedelmi egyezményeket előnyben részesítette azokkal a szövetségekkel szemben, akik esetleg arra kötelezhették volna a hollandokat, hogy háborúba lépjenek. Míg a császárral diplomáciai kapcsolatokat Jan de Witt csak kormányzása utolsó éveiben alakított ki, a Portával való kapcsolatai folyamatosak voltak. Bár a Portát már nem tekintették potenciális szövetségesnek a Habsburgok ellen azóta, hogy hadat indított a Velencei Köztársaság ellen, a levantei kereskedelem fenntartása továbbra is szükségessé tette a baráti kapcsolatok ápolását. Amikor aztán 1669-ben sor került a Tartományok Rendi Gyűlése által már évek óta sürgetett békekötésre Velence és a Porta között, Justinus Colyert küldték mint új holland követet Konstantinápolyba, az 1612. évi első holland—török egyezmény megújítására. Az európai hatalmi viszonyoknak az 1660-as években bekövetkezett eltolódása a szövetségi rendszerek újraértékeléséhez vezetett. A holland külpolitikában a korábbi orientáció hívei kerekedtek felül. 1670-ben Gerard Hamel Bruynincxot mint az első holland követet ünnepélyesen fogadták I. Lipót császár udvarában. Két évvel később Franciaország, a korábbi szövetséges, rátört a Holland Köztársaságra. De Witt megbukott és III. Vilmos, Holland, Zeeland, Utrecht, Overijssel és Gelderland újonnan megválasztott helytartója átvette a hatalmat. III. Vilmos terjes elsőbbséget adott az európai hatalmi politikának, ebben csupán az amszterdami pénzügyi vezetők által megszabott feltételek korlátozták némileg. Uralkodása alatt a holland külpolitika meghatározó kérdése a XIV. Lajos kontinentális uralma elleni harc volt. A gazdaságra orientált politika, amelynek de Witt elsőséget adott, most csupán erős, felszín alatti áramlássá vált. 354