Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Francia Köztársaság

A következő esztendőben XIV. Lajos úgy határozott, hogy ismét követet küld Konstantinápolyba. A követ Denis de La Haye-Vantelet volt, aki számára az uralkodó utasításait két emlékeztetőben foglalták össze (1665. augusztus 22.)- Az első a politikai és vallási kérdésekre vonatkozott: „A nevezett követ úr első teendője az legyen, hogy támogassa és szolgálja a Közel-Kelet kereszténységét és katolikusait, amennyire ez módjában áll." Politikai téren La Haye-Vantelet képviselje az esztendők óta a Kan diai Királyságban (Kréta) a török hatalom ellen küzdő Velencei Köztársaság érdekeit is". Ami a lengyelországi utódlást illeti, a követ tegyen meg mindent, hogy a Porta „támogassa egy francia herceg megválasztását" és .gründen erővel akadályozza meg egy Habsburgét". A második emlékeztető tárgya a törökkel való kereskedelem és az egyezmények, ez utóbbiakat be kell tartani és alkalomadtán megújítani. Franciaország és a Török Birodalom kapcsolatai valójában csak 1669-ben álltak helyre, amikor a szultán Szulejmán aga személyében képviselőt küldött Párizsba. A következő évben Charles de Nointel váltotta fel La Haye-Vantelet-t Konstantinápolyban. Neki köszönhető a megállapodások megújítása 1673-ban. A levantei kereskedelem ekkor újból fellendült, s a 17. század végén ismét Franciaország foglalta el az első helyet a Szíriával és Egyiptommal folytatott kereskedelemben. 1674 májusától kezdve, miután a regensburgi birodalmi gyűlés hadat üzent Franciaországnak, XIV. Lajos arra törekedett, hogy a törökök és Erdély segítsék az I. Lipót ellen küzdő magyar felkelőket, s ugyanakkor megkísérelte III. (Sobieski) János lengyel királyt is rávenni arra, hogy kössön békét a törökkel. Ez csak 1677 augusztusában történt meg, így XrV. Lajos politikáját alig segítette. III. János nem állta az 1675 júniusában Jaworowo-ban vállalt formális kötelezettségeket, s a törökök sem nyújthattak támogatást a francia uralkodónak, mivel ez idő tájt Nyugat-Ukrajnában harcoltak az előretörő oroszokkal. A törökök, kihasználva a Thököly Imre vezette kurucok sikereit, 1683 nyarán támadást indítottak Bécs ellen. Ezzel lekötötték a császárt, így támogatva XIV. Lajos európai politikáját. A francia király nem volt hajlandó belépni a szultán ellen létrehozott ligába, kijelentvén, hogy ,,annak jelenleg nincs egyéb célja, mint a Habsburg uralkodóház birodalmon belüli háborús terveinek megvalósítása". Ugyanakkor az uralkodónak nem állott módjában meggátolni III. (Sobieski) Jánost a császár támogatásában, noha két követe, Forbin-Janson és Vitry erre törekedett. 1683. szeptember 12-én,Kahlenbergnél III. (Sobieski) János, teljes haderejét bevetve, legyőzte a törököket és felmentette Bécset. A vereség a török csapatok általános visszavonulásának kezdetét jelentette, amit a török hatalom hanyatlása kísért, megannyi pénzügyi nehézséggel, lázadással, felkeléssel, palotaforradalommal. A Török Birodalom hanyatlása következtében I. Lipót császár ragyogó katonai sikerekkel erősítette meg pozícióit: a császári hadak visszafoglalták Esztergomot (1683), Vácot és Visegrádot (1684), Érsekújvárt (1685) és végül Budát (1686. szeptember 2.). A 145 évig török kézen lévő „Iszlám pajzsának" eleste úgy tűnt, a császáriak előtt megnyitotta az utat a Boszporusz felé. Emellett reálisnak tűnt, hogy a magyar felkelők vezére, Thököly Imre végleg eltűnik a politikai süllyesztőben. Ebben az időben Pierre de Girardin, Franciaország portai követe, eltűnődhetett azon,hogy vajon a törökök nem kényszerülnek-e visszavonulni Ázsiába. 294