Budapesti közéleti névmutató 1945-1950 I. - Budapesti Főváros Levéltára Kiadványai. Levéltári dokumentáció 4. (Budapest, 1980)

B

39 Brózik mozi üzemvezető, 1947-1949-ben a KÁOSZ vidéki szervezési osztályának, majd káder­osztályának a vezetője, 1949-1950-ben a Gyapjúszövet Nagykereskedelmi Vállalat vezérigazgatója. 1947-ben a Békásmegyer­Csillaghegyi NB, 1945-1948-ban a képviselő­testület tagja. - Nyugdíjas főosztályvezető, a Hazafias Népfront Csillaghegyi csoport­jának a titkára. - Szocialista Hazáért Érdem­rend, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem. Bőheim Jakab (Budapest, 1888-1966), vas­öntő. 1912-től vett részt a munkásmozgalom­ban, 1926-1948-ig az SZDP tagja. Az 1928­1938 közötti időszakban tagja, illetve elnöke volt a vasöntők szervező bizottságának; több éven át tagja volt a pestszenterzsébeti kép­viselőtestületnek. A felszabadulás után kör­zeti párttitkár, 1945-ben a Csáky-ligeti NB, 1945-1948-ban a pestszentlőrinci képviselő­testület tagja, megyei th. biz. tag. Bölcsföldi Andor (Újpest, 1913), szerszámké­szítő. 1930-tól vett részt a munkásmozga­lomban, 1935-1948-ban az SZDP tagja, a felszabadulás után az újpesti VB tagja. A felszabadulás után a vasasszakszervezet munkatársa, 1946-1947-ben az SZDP ifjúsági titkárságának a vezetője, a SZIM főtitkára, 1947-ben országgyűlési képviselő, a Fiata­lok c. lap felelős szerkesztője, a DOKOSZ alelnöke. 1945-1948-ban az Újpesti NB és képviselőtestület tagja, megyei th. biz. tag. 1948-tól külföldön él. Bősz József (Pécs, 1909), kereskedősegéd. 1942-től vesz részt a munkásmozgalomban, 1945-től az MKP tagja, 1945-1946-ban az MKP BSZKRT szépilonai remízbeli szerve­zetének a titkára. A felszabadulás után BSZKRT-kocsivezető. 1945-1946-ban a szakszervezet képviselője a XII. ker. NB-ben. - Nyugdíjas. Bősze Lajos, dr. (Tiszaújlak, 1903), orvos. Az FKP alapításától a nagyválasztmány tagja, 1944-ben a Tiszántúl keleti területi szervezeteinek a vezetője, a felszabadulás után a IV. ker. szervezet elnöke. 1945-től kórházi osztályvezető főorvos. 1945-ben a IV. ker. NB tagja. - Nyugdíjas. Branauer István (Budapest, 1901-1973), felső­ipariskolai tanár. 1945-től a PDP tagja, a pesthidegkúti szervezet elnöke. 1945-1949­ben a Pesthidegkúti NB és a képviselőtestü­let tagja. Braun Jenő (Nagykároly, 1882-1951), fehér­neműkészítő. A felszabadulás után a PDP tagja, 1945-1949-ben a III. ker. NB tagja. Braxatoris Dénes, dr. (Máramarossziget, 1916), jogász. 1945-től az FKP tagja; optikus kisiparos. 1949-től a Gamma Optikai Művek csoportvezetője, 1948-ban az I. ker. NB tagja. Külföldre távozott. Breyer Alfréd (Alsókismartonhegy, 1893­1956), borkereskedő. A felszabadulás előtt baloldali magatartása miatt két évet töltött internálótáborban. 1944 végén részt vett a fegyveres ellenállásban. A felszabadulás után az FKP tagja, 1948-ban a XIV. ker. NB tagja. Brezina István (Nyíregyháza, 1904-1973), cipészsegéd. 1922-től vett részt a munkás­mozgalomban, 1926-tól a KMP tagja. 1926­1927-ben részt vett az MSZMP munkájában. 1927-ben letartóztatták és kitiltották Buda­pestről. A felszabadulás után pártmunkás, majd részt vett a XII. ker. cipészszövetkezet megszervezésében; 1949-től a könnyűipari minisztérium szakszervezeti titkára, majd a cipőipari központ osztályvezetője. 1945-ben a XII. ker. NB tagja. - Szocialista Hazáért Érdemrend, Munka Érdemrend, Tanácsköz­társasági Emlékérem. Bródy Ernő, dr. (Miskolc, 1875-1961), ügyvéd, újságíró. Mint ügyvéd főleg politikai és sajtó­perekben vállalt képviseletet, gyakran védte a szociáldemokrata lapok munkatársait. 1919-ben a Magyarországi Szocialista-Kom­munista Újságíró Munkások Forradalmi Szervezete direktóriumi tagja volt. 1906-tól képviselő, 1908-tól th. biz. tag. A felszaba­dulás után vezető szerepet vitt a PDP újbóli megszervezésében, annak alelnöke, majd elnöke, 1949-ben az MRP társelnöke. 1945­1946-ban a BNB tagja, 1945-1949-ben nem­zet-, illetve országgyűlési képviselő, a fővá­ros th. biz. tagja. Brózik Dezső (Turócliget, 1884-1967), tanító, iskolaigazgató. 1923-1929-ben a Gazdasági Népiskola, majd a Bihari Újság felelős szer­kesztője. A felszabadulás előtt a Gazdasági Szaktanítók Országos Egyesületének alel­nöke, tagja a Bihar-megye th. biz.-nak. A fel­•

Next

/
Oldalképek
Tartalom