Bónis György: Fővárosi Levéltár (volt Budapesti 1. sz. Állami Levéltár) 4. A jogszolgáltatás budapesti területi szervei. Kapitalista és szocialista korszak -Levéltári alapleltárak II. (Kézirat. Budapest, 1961)
KAPITALISTA KOR /VII. FONDCSOPORT/
- 92 4, Kutatásnál a levéltárban őrzött iratjegyzék segitségével meg kell állapítani az ügy f olaj stromszámát-, s ezt kell a kérőlapon megjelölni. A folajstromkönyv kutatásra nem, a mutatókartonok sorozata pedig egyelőre nem használható, 5i Az iratokat a Pesti Központi Kerületi Biróság 1954-től kezdve 1966-ig több részletben adta át a levéltárnak. 12/3 Társadalombiztosítási perek iratai 1932-1948 1, Az 1932: IV, te, mely a Budapesten működött munkásbiztositási bíróságokat megszüntette, a bp, központi járásbíróságra uj feladatot ruházott. A törvény és a végrehajtásáról rendelkező 12,000/1932, I.M. sz, rendelet szerint a bp, munkásbiztositási biróság hatásköre a bp, központi járásbíróságra ment át, A társadalombiztosításból eredő jogvitákban egyesbiró, a betegsegélyzési, baleseti kártalanítási, rokkantsági, özvegység és árvaság cimén járó ellátási igény, valamint bizonyos bányanyugbérbiztoaitási perekben három tagú tanács járt el. Az utóbbi egy szakbíróból,, egy munkaadó és egy munkavállaló ülnökből állott, A járásbíróság "mint társadalombiztosítási biróság" hozta meg Ítéleteit, s ezt az Ügycsoportját külön is kezelte. Illetékessége a főváros dunabalparti részére terjedt ki. Fellebbviteli fórumául az idézett te, a budapesti kir, Ítélőtáblát jelölte meg, * 2, Iratok 1932-1948 190 csomó Terjedelem: 23,16 ifm, v 3, Az iratanyag egykoruan rendezett, de a bírósági selejtezés után csak az ítéletek példányai maradtak meg, A járásbíróság a társadalombiztosítási perekben keletkezett iratokat "Tb" jelzéssel látta el, és a polgári perektől elkülönített