Ort János - Szekeres József: Budapesti 1. sz. Állami Levéltár 2. Budapest főváros törvényhatósági és tanácsköztársasági szerveinek levéltára - Levéltári Alapleltárak (Kézirat. Budapest, 1959)
I. BUDAPEST FŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGI SZERVEINEK LEVÉLTÁRA - B) KERÜLETI ELŐLJÁRÓSÁGOK IRATAI
nylben az iktatószám egyben alapszám is ennek hasábjában, «u* v megjelölést adnak» Az utcák mutatója utcanevek betűrendjében a házszámot: az utca. Bur ofása, csatár? názása és az egyes vizagálatok rövid tárgyát és vonatkozó iktatószámát mutatja» a közigazgatási irattár 1911* évben vezetett utcák szerinti kOidn nyilvántartója az emlJ/ tett tárgyú ügyiratokra» Az 1946* évig terjedő iratok mutatókönyvek alapján kutathatók, kérőlapon iktatószámot kell megadni* A külön csomók anyagából a helyfoglalási engedély ügyiratát amennyi' ben irattári helyükön nincsenek, a személynév kezdete szerinti betűrendes csomóban kutatandók, A kéményseprő ipariratok pedig a csomó átvizsgálásával kutatandók* Az iparlajstrom felülvizsgálati iratai az iparengedély iktatószáma vagy Iparlajstrom száma ismeretében Jegyzékük alapján kutathatók, A közigazgatási iratokat még az elöljáróság kezelésében selejtezték és az ügyiratok kiselejtezéséről az iktatökönyvben feljegyzések találhatók* Az iktató és mutatókönyvben hiányok nincsenek» A közig* iratok -1947, évi anyaga töredék 1 csomóból álU a többi iratanyag a ker... tanács kezelésében» Ezeken kivül a külön csomókban találhatók 1946 utáni iratok leírás szerinti tárgykörben,, i 8, BUDAPEST FŐVÁROSI VP* KERÜLETI ELÖLJÁRÓSÁG IRATAI 1873M946 8/1 Általános közigazgatási iratok 1873H946 Az elöljáróság általános igazgatási irattárábán kezeit ügyviteli ügyiratai és irattári segéoV könyvek* K Közigazgatási iratok : 1893*1946 732 csomó Iktatókönyv > 1873^1895 544 kötet 1897*4919 1921*=1922 1924----1945 Mutatókőnyv 1873*1886 208 » 1889*4895 1897*4900 1902K918 1922*4946 Irattári szám sorkönyv 1910*1916 32 » 1923*4946 149,00 polcfm 144,33 iraffm A közigazgatási iratok kezelési rendje egykorú« visszafelé haladó irattári alapszámos rendszerben rendezettek« A közigazgatási iratokhoz iktató és mutatókönyvek állanak rendelkezésre,, Az iktató kö ím vek évente újrakezdődő iktatószámok folyószám rendjében és időrendben megjelölik az