Esettanulmányok a főváros gazdaságtörténetéből - Fondos írások 1. (Budapest, 1988)

Dr.Halasi László: Adalékok a Budapesti Áru- és Értéktőzsde történetéhez (1854-1949).

is jelentős mértékben a tőkés érdekek korlátozását és nem azok jobb érvényesítését szolgálták. A burzsoázia képviselői, benne a tőzsde vezetői is, ugyan a stabilizáciőt követően az állami beavatkozás visszafejlesztésére törekedtek, ez azonban a baloldali erők ellentétes irányú törekvésén meghiúsult. A tőzsde megnyitásakor már egy éves múltra tekint vissza a gazdasági élet csúcsszervének, a GF-nek a működése, állami tulajdonban vannak a szénbányák, állami kezelésbe ment át a négy nagy nehézipari üzem, s az MNB is. Ilyen feltételek között írta az idézett cikk szerzője: "...Gyakran hasonlították össze a tőzsdét a hőmérővel, amely nem okozója, csupán jelzője a láznak. A hasonlat helytálló. De ha lázmérő helytelenül mutatja a lázat, akkor mégsem marad más hátra, mint új lázmérőt beszerezni és a régit kidobni. Reméljük, hogy a magyar gazdasági élet lázmérője jól fog működni. Az orvosnak ez is elég. A diagnózist már Ő csinálja meg."/53/ Ha áttekintjük a tőzsde megnyitásakor meghatározott feltételeket, nyilvánvaló annak igazsága, hogy a tőzsde szerepe nem lehet azonos a háború előttivel, s ha tudjuk, hogy már akkor is csak korlátozott keretek között működött, kereteinek jelentéktelensége mellett csak csodálható, hogy bárki is komolyan hihette, hogy betöltheti a gazdasági élet barométerének funkcióját. Ezt támasztja alá a Pesti Tőzsde 1946.

dec.12—1 tudósítása az értéktőzsde megnyitásáról, s működésének első hetéről: "A régi értelemben vett spekulációs tevékenységet a megfelelő ellenőrzéssel és technikai intézkedésekkel egyszer s mindenkorra száműzték az értéktőzsdéről

. A régi értelemben vett tőzsdei letörések, árfelhajtások, majorizálási harcok, árkiugrások, kontreminletörések többé nem lehetségesek. Szigorú árellenőrzés megy végbe a tőzsdei idő teljes ideje alatt... Úgynevezett fiktív jegyzések nem lehetségesek többé, mert még egy kötés esetében is be kell mutatni az érvényes kötjegyet az árjegyző bizottságnak. A napi spekulációt lehetetlenné teszi az a körülmény, hogy egy kötés vételénél és eladásánál 6 % a költség." /54/ A tudósítás szerint a forgalomban mintegy 300 tőzsdetag vett részt, s a kötések száma napi 250-350 között mozgott. A fejlődés egész menetét - a tőzsde oldaláról nézve - jól jellemzi a tőzsdetanácsnak az 1948. évi közgyűlésre készített jelentése: "Az 1946. de-* cember hó 2. napján újból megnyílt értéküzleti forgalom alakulásának irányvonala mindvégig oly lázgörbét mutatott, amely valamennyi fázisában kétségtelenül jelezte, hogy a szervezet nélkülözi egészséges és hivatásszerű funkcionálásához a szükséges életfeltételeket." /55/ A jelentés rámutatott, hogy azok a rendszabályok, amelyeket az emelkedő irányban feltételezett kilengések megakadályozása céljából hoztak, feleslegeseknek bizonyultak, mert az árfolyamok irányzata enélkül is süllyedő volt, főleg a forgalomba bocsátott pénzmennyiség céltudatos korlátozása miatt, de azért is, mert egyrészt jelentős tőkét igyekeztek kivonni az értékpapírok piacáról, hogy más - a magánvállakozás számára még rendelkezésre álló - területen fektessék be, másrészt "a nem tőkeerős kezek" kénytelenek voltak eladni papírjaikat, hogy pénzhez jussanak. A kínálat növekedése mind gyorsabbá vált, s az eladni szándékozók lassan már az elérhető árösszeggel nem törődve igyekeztek szabadulni részvényeiktől. Az értékpapír-forgalmi adó, s a tőzsde által kirótt díjtételek leszállítása sem változtatott ezen az irányzaton. 1947 májusában a nagybankok államosításának hírére gyors árzuhanás következett be, s a hó-