Molnár Antal: Egy raguzai kereskedőtársaság a hódolt Budán - Források Budapest közép- és kora újkori történetéhez 2. (Budapest, 2009)
A Bona–Bucchia Társaság története - A társaság raguzai működése
20 tetésében, Bucchia pedig a munkája fejében felerészben osztozott az felelősségben és a haszonban is.40 Az alapító szerződés értelmében Bona 900000 akcse, azaz mintegy 15000 dukát értékű tőkét adott át Bucchiának, részben szövetekben és hitelekben, részben pedig ingatlanokban és a szükséges felszerelésben. A tőke visszatérítését négy részletben rögzítették: Bucchia az első bevételekből 333000, 10 hónapon belül 236000, 20 hónap múlva 111000 akcsét köteles a befektetőnek megadni, az utolsó 220000 akcsés részletet pedig a társaság felszámolásakor. A társaság fennállásának minimális határidejét öt évben szabták meg, de ezt az intervallumot a törlesztések ütemének függvényében meghosszabbíthatónak tekintették. A szerződés részletesen szabályozta Bucchia feladatait és jogait: ő csak a személyét hozta a társaságba, ennek ellenére a hasznon és a káron is felerészben osztoznak. A kapcsolat hivatalos lezárásakor a hitelezők kifizetése után Bona visszakapja a teljes befektetett tőkéjét, a haszon és a kár pedig egyenlőképpen illeti a két felet. Bucchia kizárólag a társaság számlájára üzletelhetett Pesten és Budán, a Bona által küldött szöveteket csak készpénzért adhatta el, amelyet azonnal Raguzába tartozott küldeni, hogy társa abból Velencében vagy máshol ismét szöveteket vásárolhasson. Bona természetesen a társaságon kívül is kereskedhetett, sőt kizárólag a saját számlájára is küldhetett Bucchiának szöveteket eladni, legfeljebb évi 60000 akcse értékben, 4%-os jutalék fejében, amely a társaság jövedelmét képezte. A Bucchia által Budán nyújtott áruhitelek összege sohasem haladhatta meg az 50000 akcsét, újabb szöveteket csak a korábbi tartozások kiegyenlítése után hitelezhetett; ellenben kölcsönt kizárólag a társa kifejezett utasítására vehetett fel, míg Bona tetszése szerint kötelezhette el Bucchiát is, és belátása szerinti összegekre köthetett biztosítást a társaság szövetszállítmányaira. Bona az alaptőkéből évi 5000 akcsét vehetett fel élelemre és ruhára, emellett Bucchia háztartásának teljes finanszírozása is a társaság tőkéjéből történt. Bucchia testvéreit csak a társaság munkájának segítésére vehette maga mellé, évi 600 akcse fizetés fejében.41 A szerződésben mindenképpen figyelemre méltó, hogy itt még egyértelműen Velence, nem pedig Firenze a társaság szövetimportjának központja, másrészt pedig Bucchia csak készpénzt, nem pedig bőröket tartozott Raguzába küldeni. Ez a tendencia éppen a 16. század második felében fordult meg, amikor a raguzaiak az egyirányú 40 A kereskedőtársaságok itáliai fejlődéséről rövid, de jó áttekintés: Armando Sapori: Dalia „compagnia” alia „holding"’. In: UÖ: Studi di storia economica III. Firenze. 1967. (Biblioteca Storica Sansoni XLIII.) 121-133. p. A raguzai társaságokra: Ioanna D. Spisarevska: De l’activité des associations commerciales de Raguse (Dubrovnik) dans les terres bulgares aux XVe et XVIe siécles. In: Bulgarian Historical Review 2. (1974/2) 90-104. p. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a korabeli raguzai források nem következetesen használják az elnevezéseket. Ignacij Voje szerint például a compagnia kizárólag az azonos összegű tőkével belépők által alapított társaságot jelentette, holott a Bona-Bucchia társaság is így nevezte magát. Ignacij Voje: Poslovanje dubrovniSkih trgovskih druzb na Balkanskem polotoku v drugi polovici XV. stoletja. In: Zgodovinski őasopis 28. (1974) 215—222., 216. p.; UÖ: L’attivitá déllé societá commerciali di Ragusa nell’Italia centrale e meridionale nel Quattrocento. In: Congressi suile relazioni tra le due sponde Adriatiche. Nr. 3. Le relazioni economiche e commerciali. Roma, 1984. 97-115., 98-99. p. 41 Dók. III. 1.
