A budai mészárosok középkori céhkönyve és kiváltságlevelei - Források Budapest közép- és kora újkori történetéhez 1. (Budapest, 2008)
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: A középkori budai mészároscéh
dekes. Minden jel szerint a járadékvásárlás jogügyletét alkalmazta a céh. Ez azt jelentette, hogy az adós lekötötte valamelyik ingatlanát, és a kölcsön kapott összeg (vagy a tartozás) fejében annak évi öt százalékát kellett a tartozás törlesztéséig a purkrecht-nek (purgrecht [Burgrecht]) nevezett járadékként fizetni. Az öt százalékos járadék, lényegében kamat az 1470-es évektől volt szokásos az országban. Ezzel sikerült megkerülni az egyházi kamatszedési tilalmat. 8j Fent már idéztem Schreiber Wolfgang 1505. február 4-i ilyen jellegű 200 forintos kölcsönét. Ettől kezdve évente február táján a céh ülése után összeírták a purkrechtre kiadott és még érvényben levő kölcsönök jegyzékét. Ebből most csak az 1511. évit említem. A székjegyzék és a céhszékek kiadása szerint abban az évben két mester tartotta a céhszékeket a kezében, rajtuk kívül 32 férfi és 8 özvegyasszony volt még a céh tagja. Schreiber Wolfgang neve nem fordul elő köztük, azt viszont már láttuk, hogy előttünk ismeretlen apja révén ő is a céh tagja volt. A purgrecht-jegyzékben kizárólag céhtagok szerepelnek, mégpedig a két céhszéket kezelő személy (Ladendorfer György és Bodó János), valamint 13 férfi, őket követi Schreiber, továbbá két özvegyasszony, Vágó János és Tibolt Wolfgang egykori feleségei. (Utóbbiak esetében a férjek adósságairól van szó.) A 18 céhtag összesen 1042 forinttal tartozott, ami elvileg évi 52,1 forint bevételtjelentett a céhnek. Feltűnő azonban, hogy a tartozás nem oszlott meg egyenletesen. Schaur Tamás (aki, mint látni fogjuk, városi tanácstag) és Schreiber 200-200 forinttal, Reichel Miklós (tévesen Reichnek írva), aki a céh egyik legtekintélyesebb tagja volt, százzal. 55 és 89 forint közt négyen voltak kötelesek purkrechtet fizetni: a Nemesember, olykor Edelmann néven előforduló Siebenbürger János, nyilván egy erdélyi nemes származású mester, Hacker Tamás (aki azonos az 1502-ben Häkel néven említett céhmesterrel), Farkas Péter, és Kren János. A többiek tartozása 6 és 35 forint közé esik. Még egy összefüggés feltűnő: a céhtagok jegyzékében az első hét személytehát az akkori vezetőség tagjai - mind adós: Schaur, Hacker, Reichel, Siebenbürger, Eischiel György, Kren és Tibolt Tamás. Farkas Péter a tizedik helyen van. Azaz a céhtől a vezető mesterek tudtak könnyen pénzt kölcsönözni, még akkor is, ha a német céh magyar nemzetiségű tagjai közé tartoztak. A céh anyagi ügyein kívül bejegyezték a könyvbe a céh által hozott statútumokat is. A könyv elején található a halvásárlással és árusítással kapcsolatos 1519. március 10-én hozott határozat, ez a kérdés - mint láttuk - hosszú ideje érdekelte a mestereket. A határozat a város halbeszerző körzete megállapítása szempontjából fontos. Paks alatt és Földvár fölött a mesterek vásárolhattak halat a kompiárnak (kümplar) nevezett kiskereskedőktől, 84 de Pakson, Sátoron, „Pierpaum"-on, Bánrévén, Bölcskén, Révfaluban és Földváron nem. Paks, Bölcske és Földvár ma is ismert, Sátor valószínűleg Zádorral azonos, Pierpaum pedig a Madocsa és Kormó vidékére eső Körtvéllyel, míg Révfalu Földvár és Solt között volt a Duna mentén. Bánrévét nem tudtam azonosíta83 Lásd erre részletesebben: KUBINYI: Budapest története i. m. [mint 69. j.] 110-111. p. 84 A szó jelentésére vö. MOLLAY: Német-magyar i. m. [mint 4L j.] 363-364. p.
