Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Beköszöntő
Az utóbbi évtizedben kialakult kapcsolatrendszer keretében különösen sok lehetőség nyílik az együttműködés termékeny és változatos formáinak kialakítására. Ezen belül kapott új lendületet a testvérvárosok mozgalma, s viszonylag új elemként jelentkezett a két- és többoldalú kapcsolatok kibontakozása. Ez azért is jelentős, mert megoldásra váró feladataink és gondjaink jobbára azonosak vagy hasonlóak. Jól emlékezünk arra, hogy 1972-ben az európai fővárosok polgármesterei Budapesten tartott első értekezletén közös ügyeinket vitattuk meg. Az összegyűltek nyilatkozatukban hangsúlyozták: „Közös célunk, hogy a realitások felismeréséből kiindulva, a biztonság és az együttműködés légkörében tevékenykedhessünk fővárosaink fejlődése és a lakosság jóléte érdekében.” Az európai fővárosok - történelmi hagyományaiknál, népességüknél, a gazdasági, politikai, szellemi életben elfoglalt centrális helyüknél s nem utolsósorban a kínált látványosságoknál fogva - többnyire meghatározó helyet foglalnak el az országok életében. (Néha még azon is vitatkoznak, hogy nem túlzottan kiemelt helyet-e, hiszen több országban kísért az „egy nagyváros” veszélye, a fővárosok olyan mértékű növekedése, mely már-már az urbanizációs gondok és ártalmak tűrési határát súrolja.) Számos tennivalónk között szerepel a városok tervszerű fejlesztése, a lakáshelyzettel, közlekedéssel és egészségügyi ellátással kapcsolatos gondok megoldása, az öregekről és fiatalokról való fokozott gondoskodás, valamint a környezeti ártalmak elleni harc. Fontos feladat a múltat őrző történelmi városmagok és épületek megőrzése, harmonikus beleilleszkedésük az átalakuló fővárosok egységes képébe és szerkezetébe, a korszerűség s a műemlékvédelem kettős követelményének összehangolása. A fővárosi igazgatás ránk háruló felelősségénél fogva fokozott figyelemmel kell fordulnunk a történelmi városmag védelme felé. Nemcsak azért, mert őrzi az emberi civilizáció és egy adott ország, nép múltját, hagyományait, hanem azért is, mert a XX. század nagy feladata a történelmi emlékek és a korszerű város építésének egységbe olvasztása. A mai kor urbanizációja egyrészt rombol, mert helyre van szüksége az építéshez, másrészt őriz, mert védelmet nyújt az uniformizálással szemben. Az esztétikai nevelés mellett hivatásunk a múlt megismertetése és megbecsülése, mely a városi közélet kibontakozásának és a lakosság öntevékenységének is alapja. Ebben a szellemben kérte fel Budapest Főváros Levéltára a Nemzetközi Levéltári Tanácsot: „Járuljon hozzá és segítse elő, hogy az európai fővárosok levéltárai közös kiadványban ismertessék a fővárosok építéstörténeti emlékeinek forrásait.” Budapest Főváros Tanácsa hasznosnak ítélte és támogatta ezt a kezdeményezést. A városépítés hagyományai és tanulságai a megőrzött dokumentumokkal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a főváros valóban főváros legyen. Biztosak vagyunk abban, hogy a városigazgatási, városfejlesztő és városépítő feladataink megoldásában az értő és illetékes szakemberek (történészek, építészek, közgazdászok, képzőművészek) hozzájárulásán túl számíthatunk a fővárosok lakosságának széles rétegeire, a szó legjobb, legnemesebb értelmében vett lokálpatriótákra, akik szenvedélyesen szeretik a maguk szülőföldjét, még ha utcáin el is szaporodnak a forgalmi dugók és hevesen vitatják egy-egy épület vagy új lakónegyed építészeti stílusát; akik féltve őrzik az értéket és a szépséget; azokra a budapestiekre, párizsiakra, moszkvaiakra, koppenhágaiakra, madridiakra, athéniakra - elnézést, hogy nem valamennyi főváros neve kerül helyszűke miatt felsorolásra -, akik ezt szívükben érzik, komolyan gondolják s tetteikkel bizonyítják. De azt hiszem, hiba lenne a cselekvőket leszűkíteni csupán a fővárosi lakosokra, hiszen minden országnak éppúgy közös ügye a főváros sorsa és fejlesztése, mint ahogy a fővárosiak munkássága is az egész ország fellendülését szolgálja. A sokmilliós tömegturizmus sodrában ezt a gondolatot tovább szélesíthetjük. Párizs széles sugárútjait és a budapesti Halászbástya panorámáját, a madridi Prado festményeit és a Kreml kincseit, a brüsszeli Grand- Place virágpiacát, az athéni Akropolisz márványoszlopait és az alkimisták utcácskáját a prágai Hradzsinban, Varsó főnixként újjáéledt Óvárosát és Róma dombjait joggal érezzük közkincsnek, személyes felelősségünk tárgyának is, hogy láthassák gyermekeink és unokáink, a következő nemzedékek is. Célunk, hogy a múltat töretlen ívvel kapcsoljuk a jelenhez és a jövőhöz - megmentsük a lassú enyészettől s egy gyors pusztulástól -, újra meg újra az együttműködés szükségességére figyelmeztet. Az együttműködés pedig egymás jobb megismerésével kezdődik. Ehhez kíván ez a kötet is hozzájárulni. A kötet összeállításánál, szerkesztésénél és publikálásánál azokat az elveket tartottuk szem előtt, amelyeket az UNESCO is hirdet. Megtiszteltetésnek tartjuk, hogy az ENSZ kulturális, nevelési és tudományos kérdésekkel foglalkozó szervezete saját kiadványának tekinti ezt a várostörténeti forrásismertetést. Szeretném ezúttal is megköszönni a közreműködést mindazoknak, akik e munkában részt vettek: mindenekelőtt a Nemzetközi Levéltári Tanácsnak és a fővárosok élén álló barátainknak a kezdeményezés felkarolását, s egyúttal a kötet áldozatkész szerzőinek és adatszolgáltatóinak a szorgos kutatást, a fővárosprofilok megrajzolását, dokumentálását. Az 1982-es esztendőben, amikor a magyar nyelvű kiadás napvilágot lát, harminchét éve lesz annak, hogy új korszak, a béke korszaka kezdődött el kontinensünk életében. Minden felelős ember, minden politikus feladata, hogy munkálkodjék a béke időszakának hosszú emberöltőkre való kiterjesztésén. 8
