Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Bern
rázatot nem sikerült találni. A hagyományok szerint a várost címerállatáról, a medvéről nevezték el. Egy másik elképzelés szerint „Bern” a „Verona” név német formája, mert a Zähringeni hercegek szoros kapcsolatban álltak a veronai uralkodócsaláddal. Ugyancsak elképzelhető a név kelta vagy latin eredete is. 1218-ban meghalt az utolsó Zähringen, V. Berthold. A város újra visszakerült a Német-római Birodalomhoz; II. Frigyes császár fontos privilégiumokat: az önkormányzás, a saját törvénykezés jogát és a vásárjogot adományozta Bernnek. Az ezt követő, császár nélküli időszakban (1254-1273) a város Savoyával szövetkezett, amivel magára haragította a Kyburgokat és Habsburgokat. A kolostoroknak nyújtott segítségével, városokkal és völgyközösségekkel való szövetségekkel, zálogok vásárlásával és kiváltásával fokozatosan növelte területét és befolyását. 1256 körül a város nyugat felé további 300 m-rel terjeszkedett egészen a következő természetes terepbevágásig, ahol kapuval ellátott városfal létesült, és ahol a Börtöntorony áll. Ezt a tornyot 1897-ig börtönnek használták, majd pedig az Állami Levéltár raktára kapott benne helyet, 1977 és 1979 között kulturális központtá alakították. A torony J. Plepp (1595-1642) és A. Gräber műve, előbbi 1635-ben a városi nagytanácsnak is tagja volt. A városrészt Savoyerstadtnak nevezik, Savoyai Péter grófra emlékezve, akinek védelme alatt állt. Ugyancsak a XIII. század közepén bontották le Nydegg várát és építették meg az első fahidat, a mai Untertorbrücke helyén, Nydegg területét pedig bevonták a város védelmi rendszerébe. 1339-ben Bern Laupen mellett győzelmet aratott a szomszédos Freiburg és a vele szövetkezett nemesség felett. 1353-ban örökös szövetséget kötött Schwyz, Uri, Unterwalden őskantonokkal és Luzern, Zürich, Glarus és Zug után nyolcadik tagként belépett az államszövetségbe. A város 1345 körül újabb 300 m-rel bővült. A meghosszabbított főtengelyt (ma: Spitalgasse) az azóta megszűnt Christophel-torony kapuja zárta le. A település túlnőtte a szűk Aare-félszigetet és a mellékutcák száma is megnövekedett. 1405-ben a várost egy tűzvész majdnem teljesen elpusztította, de a polgárok az elpusztult faházak helyére kőházakat építettek. 1415-ben a berniek elfoglalták Aargaut és ettől kezdve a fiatal köztársaság politikája elsősorban nyugat felé irányult. A Franciaországhoz fűződő jószomszédi kapcsolata következtében háborúba került a Habsburgokkal szövetségben álló Merész Károly csapataival, akiket 1476-ban Grandsonnál és Murtennél, 1477-ben pedig Nancy mellett legyőzött. A győzelem következtében megerősödött európai hatalmi szerepe. A kantonok itáliai hadjárata és az idegen hadseregekben teljesített katonai szolgálat következtében új hatások érték a várost, a lakosság demoralizálódott, csökkent az egyház befolyása, ezért érthető, hogy a zürichi Huldrych Zwingli reformációs eszméi számos követőre találtak, és a városi tanács 1528-ban bevezette az új vallást. Az egyházi birtokok kisajátítása újabb gazdagságot és területnövekedést jelentett a városnak. Waadt 1536-os elfoglalásával a berni köztársaság elérte legnagyobb kiterjedését. A XV. században tovább fejlődött a város védelmi rendszere. Az 1458 és 1473 között kiépült erődrendszerből a Szépművészeti Múzeum mellett a Hodlerstrafién egy várfalrész maradt fenn, attól keletre pedig az Aare mellett a Blutturm (Vértorony). A Rathaus (Városháza) 1406- 1417 között épült (építészek: H. von Gegenbach és H. Hetzel). Több átépítés után az 1939 és 1942 közötti helyreállítás során eredeti formájában állították vissza a földszinti csarnokot. A Münstert 1421-ben kezdték építeni (építész: M. Ensinger, megh. 1463), az 1596-ban félbehagyott homlokzati tornyot 1889 és 1893 között fejezték be, az előcsarnok szobrait 1490 és 1495 között E. Küng alkotta. Az 1492 és 1505 között épült egykori kórházi templom, az Antonierhaus, a domonkos kolostoron kívül a város egyetlen fennmaradt szerzetesrendi temploma. A gótikus épületet később gabonaraktárnak, postakocsiszínnek használták. 1939-40-ben restaurálták és átépítették. Az 1260-70-ben lerombolt Nydegg vár alapfalaira épült a Nydeggkirche, 1341-46-ban a szentély, 1480-ban pedig a harangtorony. A hosszhajó 1494 és 1500 között készült el. Műemléki helyreállítására 1951 és 1953 között került sor. A mai városképet is meghatározó kutak nagy része XVI. századi. Részben vagy egészben H. Gieng (meghalt 1562) szobrász műveiként tartják számon őket. Az 1535-ben emelt, egy felfegyverzett medvével díszített Zähringerbrunnen H. Hiltprand műve. A harmincéves háború idején a hatóságok a jelenlegi városfal előtt sánc- és árokrendszert létesítettek (1622- 1634). A nyugat felőli újabb lezárást a ma már nem létező Obertor (felső kapu) képezte. 1641 és 1643 között épült a második nyugati kapu helyén a Käfigturm. A harmincéves háború utáni kedvezőtlen gazdasági fejlődés, valamint a városi patríciusréteg előtérbe helyezése a parasztsággal szemben 1653-ban parasztfelkeléshez vezetett, melyet kegyetlenül levertek. Eredménytelenek maradtak a XVIII. századi forradalmi kísérletek is. A XVII-XVIII. században a városban több jelentős épületet emeltek. A ma vendéglőnek és múzeumnak berendezett Kornhaus (Gabonaház) 1711 és 1718 között épült (építőmesterek: J. Dünz [1667-1742] és S. Baumgartner). A XIX. század végén átépített műemlék homlokzatának szakszerű helyreállítását 1975-ben kezdték el. A Rathaus des Äußeren Standes (a Külső Városháza) 1728 és 1730 között épült A. Stürler tervei alapján a patrícius ifjúság „parlament”-jének. Az Erlacherhofot A. Stürler (1705-1748) terve alapján 82 EURÓPAI FŐVÁROSOK
