Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Athén
nümoszból (névadó arkhón) és a hat theszmothetészből (törvényhozó) állt. A kilenc arkhón mellett működött a már említett Areiosz Pagosz-tanács, amely elsősorban a bírói feladatokat látta el, de joga volt az államigazgatás és a törvények alkalmazásának ellenőrzésére is. Amikor az i. e. VII. század folyamán erőteljes fejlődésnek indult Athén kereskedelme és kézműipara, politikai konfliktusok támadtak, és a régi társadalmi egyensúly kezdett felbomlani. A királyi hatalmat átvevő és tagjai között örökletesen megosztó eupatridákkal (nemesek) szemben a kézművesek és a parasztok politikai jogokat követeltek maguknak. A nehézségeket egy súlyos pestisjárvány tetézte. A köznép elégedetlenségét kihasználva i. e. 636-ban egy Külón nevű arisztokrata híveivel megszállta az Akropoliszt. A puccskísérlet sikertelennek bizonyult, mivel nem kapott megfelelő támogatást a vidéki parasztoktól, de a harc tovább folytatódott. A nép egyik legfőbb követelése az addig íratlan törvények kodifikálása volt, ezért i. e. 624-ben az eupatridák megbízták az arisztokrata Drakónt, a törvények - elsősorban a büntetőjogi jellegűek - írásba foglalásával. Drakón szigorú törvényei azonban senkit sem elégítettek ki. Az egyik nagy sérelem az volt, hogy a hitelező eladhatta rabszolgának adósát, ha az nem fizetett. I. e. 594-ben kivételes hatalommal felruházott törvényhozóra, Szolónra bízták az államügyek rendezését. Első intézkedése, a szeiszakhtheia (a terhek lerázása), vagyis az adósságok eltörlése révén viszszanyerték szabadságukat azok, akik eladósodás miatt rabszolgasorba kerültek. A törvény elrendelte, hogy a jövőben hasonló feltételekkel senki sem adhat kölcsönt. Ezzel egyidejűleg vagyoni cenzuson alapuló, úgynevezett timokratikus alkotmányt vezettek be, az osztályokat a polgárok jövedelme alapján különítették el és négy osztályt állítottak fel: az ötszáz medimnoszosok (mérős), a háromszáz medimnoszosok, a zeugitészek és a thészek (napszámosok) osztályát. Szolón az Areiosz Pagosz hatáskörét az igazságszolgáltatásra korlátozta, és létrehozta a Négyszázak Tanácsát (búié), amely átvette a tanácskozói funkciót és biztosította a kormányzás folyamatosságát. Azonban továbbra is csak az első osztály soraiból lehetett arkhónt választani, noha többé már nem kellett hozzá nemesi származásúnak lenni. Szolón adott hatalmat a népgyűlésnek (ekklészia), amely az államügyek legfőbb ellenőrző szerve lett, és a thészeknek is megadta a jogot a népgyűlésben való részvételre. A pártatlan igazságszolgáltatás érdekében ötezer rendes és ezer póttagot számláló esküdtszékeket (héliaia) állított fel. A thészek ebben is részt vehettek, a zeugitészek pedig kisebb köztisztségeket is betölthettek. A thészek mentesültek az adó alól, és a közmunkákat teljes egészében a két leggazdagabb osztályra kirótt adókból finanszírozták. Az Akropolisztól északnyugatra fekvő területek rendezésére először Szolón korában tettek kísérletet. A főteret az Areiosz Pagosztól északra helyezték el, illetve a későbbi Agora körvonalai ekkor kezdtek kialakulni. Szolón idejére tehető a legrégebbi tanácsház (buleutérion) felépítése. Az Agora részére kijelölt területen több magánházat lebontottak, a temetkezéseket pedig megtiltották. Az i. e. VI. század első évtizedeiben, a szolóni reformok után három politikai csoportosulás jött létre Athénben: a síkvidékieké (pediakói), amelybe a régi földbirtokosok tömörültek, a tengerpartiaké (paraliói), akikhez a kereskedők és a hajósok tartoztak, és a hegyvidékieké (diakriói), Attika hegyes vidékeinek szegény lakóié, akik favágással, szénégetéssel és állattenyésztéssel foglalkoztak. Az utóbbiak élére Peiszisztratosz állt, aki i. e. 561-ben hatalmába kerítette az Akropoliszt, s bevezette Athénben az egyeduralmat (türannisz). Peiszisztratosz gondot fordított a szegények problémáinak orvoslására, utakat épített, hogy könnyebben érhessék el a város központját, a parasztoknak kölcsönöket adott, bevezette a jövedelmi adót, a démoszokban (falvak) vándorbíróságokat hozott létre, támogatta a kereskedelmet és a kézműipart. Gyors fejlődésnek indult a hajózás is, így Peiszisztratosz korában Athén jelentős gazdasági és kulturális központtá fejlődött. Peiszisztratosz idején verték első pénzüket az athéniek; i. e. 575-ben alakult ki a koréntoszi pénzrendszer. Feltételezhető, hogy i. e. 566-ban az Akropolisz bejáratánál oltárt emeltek Athéné Nikének. I. e. 560 és 550 között oszlopsoros dór templomot építettek Athénének a későbbi Parthenon helyén. Itt zajlott le az i. e. 566-ban bevezetett négyévenkénti Nagy Panathénaia, mely ezer évig Athén fő ünnepe lett. Az Agora nyugati sarkán a Buleutérion (tanácsház) mellett a későbbi tholosz helyén az i. e. VI. század közepén házszerű épületet emeltek, amely egyes feltételezések szerint Peiszisztratosz háza volt. Apollón Patróosz szentélyét az i. e. VI. század közepe körül emelték az Agora nyugati oldalán. Jelentős épület volt az állami kultuszokat irányító és bizonyos perekben elnöklő arkhón baszileusznak az archaikus kor végén épített hivatala is, a Sztoa Baszileiosz (királyi csarnok), ahol Athén ősi törvényeit őrizték, s hivatalba lépése alkalmával itt esküdött meg a kilenc arkhón a törvények betartására. Peiszisztratosz fiai kezdték meg az olümposzi Zeusz óriási templomának építését, amely hét évszázaddal később készült el csak teljesen. Valószínűleg i. e. 525 és 520 között épült az ún. régi Athéné-templom. Ennek az Erekhtheion és a Parthenon között álló épületnek ma csupán az alapjai láthatók, de kellő mennyiségű épületmaradvány és szobor maradt fenn ahhoz, hogy pontosan rekonstruálni lehessen a hajdani épületet. 520 táján készült el az Agorán a délkeleti forrás épülete, majd a Tizenkét Isten Oltára is. Athénnek ebben az időben három gümnaszionja (testedző csarnoka) volt: az egyik az Akadémiánál, Lükeion területén, a másik Apollón Lükeiosz szentélyénél, a harmadik pedig a Künoszargész, amelyhez egy Héraklész-ATHÉN 39
