Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Prága
többsége ez időben már kinőtte a középkori városfalakat, s azokon kívül kezdett terjeszkedni. Prága építészetileg monumentális átépítése belülről, a régi román és gótikus utcahálózat mentén történt, de nem gyökerezett a cseh nemzeti és népi hagyományokban. A gótikus város, amelyet a reneszánsz stílus éppencsak megérintett, kezdte magára ölteni a „prágai barokk” sajátos arculatát. Az elkobzott és felvásárolt polgárházak helyére az új nemesség és a katolikus egyház palotákat, templomokat és kolostorokat építtetett. A barokk leginkább a Malá Stranán terjedt el, de az Óváros a barokk felszín alatt lényegében megőrizte gótikus jellegét. A kor építészei: J. B. Mathey (1630-1696), K. I. Dienzenhofer (1689- 1751), J. B. Santini Aichl (1677-1723). A barokk épületek többsége művészileg impozáns, igen költséges alkotás volt, ilyenek a Wallenstein-, Michna-, Nostic-, Toscon-, Thun-, Morzin- és Glam-Gallas-paloták (1624 és 1720 között épültek). Nem maradtak el mögöttük a hatalmas jezsuita kollégiumok (Clementinum, az újvárosi és a Malá Strana-i kollégium) és a templomi épületek (Szent Ferenc-, Szent Ignác-, Szent Miklós-, Szent Sziklás János-templomok, a Loreto) sem. A város köztereit számos barokk szoborral díszítették, a gótikus Károly-híd barokk szoborgalériává vált. A régi gótikus erődítményeket új, németalföldi típusú barokk várfalakkal vették körül, piros téglából készült bástyákkal (1654 után). A Vysehradot citadellává alakították át. A Habsburg-állam centralizációjának fokozódásával a XVII. században csökkent Prágának mint az ország fővárosának és másodlagos császári székhelynek a jelentősége. A feudális társadalmi viszonyok felbomlása, a kapitalista termelési mód kezdetei, valamint Mária Terézia és II. József felvilágosodott reformjai hoztak újra pozitív fordulatot a város fejlődésében. 1757-ben a porosz bombázás a házak egyharmadát és a prágai várat is erősen megrongálta. A késő barokk, rokokó és a korai klasszicista stílus ezután terjedt el. Az Óvárosi téren felépítették a rokokó Golz-Kinsky-palotát (1755— 1765), és kora klasszicista stílusban átépítették a prágai várat (1753-1775, N. Pacassi). II. József reformjai véget vetettek az ellenreformáció uralmának. Megszüntették a zsidó lakosság gettóban való elkülönítését. Bezártak 23 kolostort és 30 egyéb egyházi intézményt (1782-1786). A reformok kiterjedtek a város politikai életének szervezeti struktúrájára is. 1784. február 12-én a négy várost (Staré Mésto, Nővé Mésto, Malá Straná, Hradcany) egyesítették. Az önkormányzatot a magisztrátus váltotta fel, amely polgármesterből, 2 alpolgármesterből és 28 magisztrátusi tanácsosból állt. A magisztrátust 40 polgári választó választotta az állam által jóváhagyott jelöltek korlátozott számából. 1808-tól kezdve az állam nevezte ki és fizette a magisztrátust, és az ettől kezdve az állami igazgatásnak lett alárendelve. A reformok végső soron a modern cseh burzsoázia kialakulásához vezettek, s életre keltették a cseh nemzeti megújhodást. Legfőbb képviselői: J. Dobrovsky nyelvész, J. Jungman, F. L. Celakovsky, K. J. Erben, J. K. Tyl és F. Palacky. A klasszicizmus (XVIII. sz. vége) és az empire stílus (XIX. sz. eleje), valamint a historizáló romanticizmus egyes alkotásai jelentősen megváltoztatták a városképet. Az óvárosi várárkok helyén új széles utcák jöttek létre, megépült a lánchíd is (1839-1841), megnyitották az első magasított rakpartot és az első nyilvános kertet (Chotek kertje); megépítették a bal parti városból kivezető főútvonalat (Chotek útja), a modern csatornarendszert (1816-1830), és a gázhálózatot (1845). Nőtt a polgári lakóházak és a több emeletes, körfolyosós bérházak száma is. A XIX. század első felében, az ipari forradalom küszöbén a IV. Károly kora óta változatlan nagyságú városi terület már nem felelt meg a megnövekedett lakosság és az intenzív gazdasági fejlődés igényeinek. Kialakultak az elővárosi települések és az első ipari külvárosok. A város lakossága 1848-ban 115 000 volt. Több mint 20 pamutipari manufaktúra, 11 gépgyár és számos más ágazathoz tartozó nagyműhely működött. Felépült az első lóval vontatott (1824-1833) és gőzzel hajtott (1845) vasút. Létrejöttek az első modern városi szolgáltatások és a közművek is. Az ipar és a közlekedés fejlődése megváltoztatta a város társadalmi szerkezetét. 1844-től kezdve mozgolódott az ipari proletariátus is nyomorúságos körülményei miatt. A fiatal cseh burzsoázia is ellentétbe került az osztrák feudális abszolutizmus maradványaival. Harca az 1848-as polgári forradalomhoz vezetett. A forradalom vereséget szenvedett, de nem tudta megakadályozni a gazdaságitársadalmi és politikai változásokat, és a kormány 1861- ben pl. engedélyezte az önkormányzati választásokat. A XIX. század második felében Prága ipari nagyváros lett, megszabadult a barokk erődítménytől (1871), fokozatosan bővült az elővárosokkal és már önálló településekkel (Vysehrad 1883, Holesovice-Bubny 1884, Liben 1901). Más elővárosok viszont tiltakoztak az ellen, hogy Prágához csatolják őket (Smíchov, Karlín, Vinohrady, 2izkov). Az igazgatási rendszer fékezte az agglomerációban elhelyezkedő ipar és település harmonikus fejlődését. 1876 és 1914 között hat új közúti és két vasúti híd épült a Moldván. Újrakövezték az utcákat, néhányat kiszélesítettek, bevezették a városi gázvilágítást (1847), amit 1884 után villanyvilágítással cseréltek fel. Kiépítették a vízvezeték-hálózatot, felépítettek két új gázmüvet és az első villamos erőművet, központi vágóhidat állítottak fel. A lóvasutat városszerte felváltotta a villamos (1891), rakpartokat építettek, Josefov (az Óváros egy része) és Podskalí rendezése eltüntette a legszegényebb és egészségileg legveszélyeztetettebb negyedeket. E terv végrehajtása során azonban a város értékes történelmi magva kárt szenvedett. 252 EURÓPAI FŐVÁROSOK
