Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Párizs
és világításával kapcsolatos ügyek a parlament hatáskörébe tartoznak. A XVI. és a XVII. század folyamán, amikor a királyság kapitalista fejlődési szakaszába lép, a francia királyok vállalkozókká válnak, csakúgy, mint a földbirtokosok, a magasrangú egyházi személyiségek, a bankárok, a gazdag kereskedők, sőt a kalandorok széles köre is. 1543-ban I. Ferenc király felparcelláztatta a ma Ilot Saint-Paulnak nevezett területet. A Sainte-Catherine-du-Val-des-Écoliers-templom perjelje pedig felparcelláztatta a Couture Sainte-Catherine körüli területet. Ezzel megkezdődött a Marais negyed kialakulása. 1545-től kezdik el építeni a Ligneris-palotát (később Carnavalet Múzeum), majd Diane de France-nak, II. Henrik házasságon kívül született lányának palotáját (ma Párizs város történeti könyvtára). Űj utcák nyílnak: a Grande Rue Sainte-Catherine (ma rue de Sévigné), a rue Payenne, a rue des Francs- Bourgeois keleti nyúlványa, a rue de la Couture vagy másképpen rue du Parc (ma rue du Parc-Royal). Nyu gáton I. Ferenc 1530 és 1539 között megépíttette a Mégis serie-rakpartot, a Pont au Change-tól a Louvre-ig vezető új utat. A Louvre-ban 1546-ban P. Lescot és J. Goujon irányításával újjáépítési munkálatok kezdődtek. Medici Katalin 1564-ben megbízta P. Delorme-t a parkon túli nyugati részen a Tuileries-palota építésével. A munkálatokat IV. Henrik uralkodása alatt A. du Cerceau fejezi be (1871-ben leégett). Boccador olasz építész I. Ferenc uralkodásának végén kezdte el a nagystílű városháza építését, amely 1871-ben szintén a tűzvész martalékává vált. A bal parton Fülöp-Ágost által építtetett városfalat túlhaladta a fejlődés. A Dreux-be, Orléans-ba és Fontainebleau-ba vezető utak összekötő utakká válnak, amelyek Párizst a Saint-Germain-des-Prés, Saint-Jacques és Saint-Marcel kisvárosokkal - pontosabban külvárosokkal, ahogy ezentúl nevezik őket - összekapcsolták. Az Orléans-ba vezető út mentén a dominikánusok felparcellázták szőlőiket. II. Henrik király is eladta a királyi szőlőskertet. A Faubourg Saint-Mar célon Scipion Sardini olasz bankár fényűző palotát építtetett magának (ma rue Scipion 13 szám). A Faubourg Saint-Germain csak később keletkezett, IV. Henrik első felesége, Margót királyné birtokának felparcellázásából. Új lakónegyed alakult ki a királyné által megnyitott Pré-aux-Clercs területén is; halála után Le Barbier vállalkozó megszerezte magának a birtok nagy részét és beépítette. Az 1494-ben összedőlt Notre-Dame hidat 1500-1512 között kőből újjáépítették, mindkét oldalán 26 egymáshoz hasonló, szimmetrikus kőházzal. Tervezője Fra Giocondo építész volt, aki Leonardo da Vincivel együtt az elsők között rendelte el Vigevanóban Visconti herceg terének szabályos, egyforma házak által való beépítését. Ennek alapján XII. Lajos szabályoztatta és több mint hat méterrel kiszélesíttette a Juiverie utcát, amely az Ile de la Citén keresztül kötötte össze a Pont Notre-Dame-ot és a Petit-Pont-t. Itáliából származott a városi esztétika kifejezés. A városrendezésről kiadott királyi rendeletekben előszeretettel használják a „városdekoráció és kényelem” kifejezést, amely tükörfordítása az Alberti által használt commoditas et voluptasnak. A királyság saját dicsőségének hangsúlyozására az uralkodók városba érkezésének, trónralépésük, hercegi házasságok, vagy győztes hadjáratokból való visszatérésük alkalmából díszes ünnepségeket rendez, diadalíveket és díszkutakat emeltet. A XVI. században a szorosan vett városrendezésben alig tapasztalható haladás. Különböző tervek ellenére Párizs vízellátását egyedül a Belleville és a Pré-Saint-Gervais forrásaiból jövő vezeték biztosította. Az első vízszivattyút, a Pont-Neuffel szembeni Samaritaine-t, csak IV. Henrik uralkodása idején építették meg. A díszkutak viszont, mint a fontaine des Innocents, a fontaine de la Croix du Trahoir tovább szaporodtak. 1550-ben Ph. Delorme megbízást kapott a szennyvízcsatornák ellenőrzésére, de Párizs első fedett szennyvízcsatornája, a Ponceau-csatorna csak 1605-ben készült el. A közvilágítás nem volt kielégítő; 1524-ben a parlament elrendelte, hogy a lakosság este kilenc órakor égő gyertyákat tegyen az ablakokba. Az 1558-tól az utcasarkokra kitett nagy gyanta- és kóclámpák azonban több füstöt adnak, mint világosságot. A modern értelemben vett városrendezés az 1598. évi polgárháború vége után bontakozott ki. Alapelvei: a tér tervezése és ésszerű kihasználása, törekvés a perspektívák kialakítására, illetve meghagyására, valamint egész városnegyedek egyszerre történő rendezésére. Mindezzel természetesen nagymértékű ingatlanspekuláció járt együtt. III. Henrik 1598-ban elrendelte a Pont-Neuf munkálatainak folytatását. Az 1577-ben készült terv szerint a folyót egy ívben szelte volna át a híd, egyedül a Citésziget előzőleg feltöltött nyugati csúcsára támaszkodva. A munkálatokat azonban hamarosan félbeszakították a háborúk. Amikor IV. Henrik elrendelte az építés folytatását, már módosult az eredeti elgondolás. Megszűnt a hagyományos építkezési mód, miszerint a híd két oldalára házak épültek volna. Ez a rendelkezés akkor nagy újításnak számított. Az út így lényegesen nagyobb lett, szélére széles járdák kerültek, félholddá alakulva a támpillérek fölött. A Pont-Neuf még ma is Párizs leghoszszabb és egyben legrégibb hídja. A híd környékét is megtervezték. A király lovasszobrának külön rendeltetése volt. Egy hatalmas, egyenlő szárú háromszög alakú tér csúcsát szimbolizálta, amelynek oldalait a szigetet északdéli irányban kettéosztó házsorok képezték. A háromszög oldalán levő házakat egyazon modell alapján építették. A király semmit sem előlegezett városrendezési célokra. Régi kertjének területét Achille de Harlaynak, a párizsi parlament első elnökének engedte át azzal, 230 EURÓPAI FŐVÁROSOK
