Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
A templomépítészethez kapcsolódó egyéb kérdések
Tornyok és árkádok A templomépítészetről nem beszélhetünk a torony kiemelt tárgyalása nélkül, mivel az mind építészeti, mind eszmei szempontból meghatározó szerepet játszik. A templomtorony feladata és megjelenése az évszázadok alatt, ezen belül a két világháború között is változott. Tűzjelző funkciója megszűnt, időjelző és az egyházi szertartásokban betöltött szerepe átalakult. Az építő egyházközösség számára sokszor státuszszimbólum az egyetlen toronnyal szemben a két torony vagy a magasabb, égbe törő torony építése. A főhomlokzat szerves részeként elhelyezett egyetlen torony szimmetrikusan középre (Szervita téri templom) vagy oldalra (tabáni templom) kerülhetett. Árkay Aladár előszeretettel alkalmazta a hajótesthez oldalról kapcsolódó, fizikailag és építészetileg önálló elemként megjelenő oldaltornyot. A modern templomépítészet jellemzőjévé válik az önálló építészeti elemként komponált, eleinte magas tetős, majd lapos tetős, égbe nyúló oldalsó torony, mely önállóan, árkádsorral csatlakozva, a templomtesthez simulva vagy éppen abba belemetszve áll. A hátratolt, szentélyhez kapcsolódó torony nem volt újdonság, gondoljunk például a ferences építészeti hagyományokra. A fizikailag elkülönülő campanile pedig az ókeresztény kultúrában gyökerezik. A két világháború közötti időszakban a várostervezés tudatosan törekedett a városképbe illeszkedő megoldásra, a jól megszerkesztett perspektívára. A városrendezési ügyekben illetékes Fővárosi Közmunkák Tanácsa támogatta a torony úttengelyben (utak metsződésében) történő elhelyezését. A konzervatív templomtervező, Fábián Gáspár büszkén vallotta, hogy külön figyelmet fordít templomainak városképi szempontból megfelelő elhelyezésére. A torony, mint láttuk, fontos és nélkülözhetetlen része a templomnak (bár az 1930-as évek elején akadémikus viták folytak erről, lásd a IV.2. Az építészeti közélet felpezsdülése című fejezetet). A válságos időkben azonban pont a torony volt az az elem - hiszen a liturgiában nem volt szerepe -, amelynek a megépítését el lehetett halasztani. Vagyis a templom elválaszthatatlan része sokszor önálló életet élt: később épült fel, csonkán-befejezetlenül maradt. Előfordult, hogy a háborúban katonai célponttá vált és teljesen megsemmisült vagy megsérült, alacsonyabb lett, ami az egész templom eredeti, jól megtervezett megjelenését megváltoztatta, előnytelenné tehette. Olykor viszont, még az építész bevallása szerint is, az épület előnyére vált a torony meg nem épülése vagy megváltozása (Regnum Marianum, Albertfalva). Az árkádsorok alkalmazásának kérdése a századforduló elméleti vitáiban is megjelent már a zárt térfal képzéséhez kapcsolódóan. Az ókorban és a reneszánszban is kedvelt árkádot az 1930-as évektől jellemző építészeti elemként alkalmazták. Az egyházi épületegyüttes részeit (templom, plébánia, kultúrház) kötötte össze, esetleg belső teret vagy udvart zárt le az egyes különálló épületek között fizikai és esztétikai kapcsolatot, fedett átvezetést biztosítva. Az árkád alkalmazása olyan jelentőssé vált, hogy a fővárosi hatóság sok esetben kötelezővé tette az épületegyütteseknél az építését. A nehezedő gazdasági helyzetben azonban ez a kötelezően előírt, tervszinten megjelenő elem - pénzhiány miatt - nem mindig valósult meg. 299 Az albertfalvai tervezett és megépült templom, sisakkal: BFL XV. 19.d.2.b.9284. sisaknélkül: Tér és Forma (14) 1941.12. sz. 199.p. A remetekertvárosi tervezett és megépült templom, sisakkal: BFL XV.19.d.2.b.9281. sisak nélkül: MÉM MDK Műemlékvédelmi Dokumentádós Központ, Fotótár, 026.147ND A két világháború között megvalósult árkádsor legszebb példája a Városmajorban található, mely a nagy templomot köti öszsze a kistemplommal és a campanilével Alapfy László felvétele
