Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
Az I. világháború előtt
AZ I. VILÁGHÁBORÚ ELŐTT Magyarországon 1918 előtt négy érseki tartomány működött huszonhat egyházmegyével. Budapest az esztergomi tartományhoz, azon belül a főegyházmegyéhez, az esztergomi érsekséghez tartozott. A főváros közigazgatási és az egyház területi beosztása 1922 előtt lényegében egybeesett, vagyis a plébániák területe megegyezett egy-egy történelmi városrésszel. Budán a részben már a középkorban is működő plébániák (vári, tabáni, vízivárosi, országúti, újlaki) mellett a 19. században újak létesültek (például a krisztinavárosi plébánia 1821-ben). A pesti oldalon a középkorban már működő belvárosi plébánia mellett sorra szerveződtek az újonnan létrejövő városrészek plébániái (józsefvárosi és terézvárosi, 1777; lipótvárosi és ferencvárosi, 1817-1822; erzsébetvárosi és kőbányai, 1881). A királyi udvar és a pesti Rókus Kórház önálló plébániával rendelkezett. A 19. század végén kezdődő robbanásszerű gazdasági fejlődés következtében a főváros lakosságának száma és a beépített terület nagysága óriási mértékben megnövekedett. A főváros az 1890-es évekre megteremtette működésének alapfeltételeit (út-, víz- és csatornahálózat; járványok megelőzése; a városi rend fenntartása). Létrejött a város korszerű közigazgatási rendszere, megindult a város egészségügyi, kereskedelmi hálózatának kiépítése. A főváros az 1900-as évek elejére az összes plébániát megfelelő templommal látta el. Legutolsóként 1905-ben - az erzsébetvárosi (1893-1901) és a kőbányai (1894-1897) templomok után - a lipótvárosi templom (a Bazilika) 1845 óta húzódó építése fejeződött be. A főváros más egyházi építkezéseket telekadományozással, illetve építési segéllyel támogatott. A spontán vagy tervezetten benépesülő új külterületek (a Tisztviselőtelep, a munkáslakótelepek, a nyomortanyák, a MÁV-lakótelepek, a Bárczy-féle kislakásos lakóépületek, a lengyel, bolgár stb. nemzetiségek kolóniája, a spontán benépesülő családi házas területek, a fővárosi szabályozási tervben adókedvezménnyel támogatottan beépülő területek) és a zártsoros beépítésű, nagy népsűrűségű belterületek pasztorálása egyre nagyobb és nehezebb feladatot rótt az egyházra, a meglévő plébániákra. A legnagyobb problémát a pesti (terézvárosi, erzsébetvárosi, józsefvárosi), 80-90 000 hívőt számláló mamutplébániák jelentették, melyek kezelhetetlenné váltak. Vaszary Kolos bíboros, esztergomi érsek 1905-ben a fővároshoz fordult a VI-IX. kerületekben felállítandó új plébániák ügyében, de az esztergomi egyházi fennhatóság ezen kívül nem sokat foglalkozott a főváros egyházi életével és az egyre nagyobb létszámú plébániák kérdésével.6 A századfordulótól helyi kezdeményezések indultak saját templom, illetve önálló egyházi ellátás kialakítására a Tisztviselőtelepen (1897), Zuglóban (1903), a Regnum Marianum kongregáció vezetésével a Csikágó városrész környékén (1903), Törökőrön (1907), a kőbányai lengyeleknél (1907), Külső-Soroksáron (1907), Angyalföldön (1916) és a Városmajorban (1916). Misét korábban is tartottak ezekben a városrészekben, többnyire iskolákban vagy bérelt helyiségekben. A zuglóiak többször kérték új plébánia felállítását. A század első évtizedében a tisztviselőtelepi hívek és a kőbányai lengyelek elhatározták, hogy templomot emelnek. Miután az építkezéshez szükséges telek rendelkezésükre állt, 1913- 1914 során pályázat útján beszerezték a terveket, a háború azonban megakadályozta a megvalósítást. A Magyarországon már korábban is működő, illetve az újonnan betelepülő szerzetesrendek (jezsuiták, karmeliták, lazaristák stb.) a 19. század végétől kivették a részüket a templomépítésből. Az egyháztól és a fővárostól független forrásokból (ingatlantulajdon, külföldi anyaegyház támogatása, hazai mecénás) építkeztek, a főváros a hozzá forduló rendeket csak építési segéllyel támogatta. Ennek fejében a templomot a szűkebb-tágabb környéken lakó hívek is látogathatták, a rendek esetenként pasztorációt is vállaltak. 6 Fővárosi Közlöny 33 (1922) 53. sz. december 1. 1. sz. melléklet 20. p. íi
