Csepely-Knorr Luca: Budapest közparképítészetének története a kiegyezéstől a első világháborúig (Budapest, 2016)
Közparkok és közparktervezés a 19. század második felében
Közparkok és közparktervezés a 19. század második felében A térhasználati változások hatása a köztérés közparktervezésre A városi terek használatában a 19. század második fele Európa-szerte jelentős változást hozott.66 Egyfelől egyre inkább elváltak egymástól a köz- és a magánélet színterei, másrészről megindult a városi közterek specializálódása is. Míg a korábbi korszakokban a városi utca a közösségi élet egyik meghatározó színtereként is funkcionált, ez a szerepe a századfordulóra jelentősen csökkent. A19. század közepének nagyváros-átalakításai, mint például Párizs, Bécs vagy Berlin átépítése megváltoztatta a városépítészeti elemek szerepét. Párizs átépítése III. Napóleon és prefektusa, Georges-Eugène Haussmann nevéhez köthető. Haussmann tervei a IV. Henrik és XIV. Lajos uralkodása alatt indult francia városépítészeti tradícióhoz kapcsolódtak.67 Koncepciójában a közbiztonsági szempontok és a várost feltáró, jól használható úthálózat kialakításának igénye egyaránt fontos szerepet játszott. Az irányítása alatt zajló városrendezés során a sugárutak rendszerének kiépítése, a látványkapcsolatok kialakítása, az emlékművek és építészeti emlékek fókuszpontba állítása is különleges jelentőséget kapott. Bécs megújításának nem a sugárutak, hanem a körutak kiépítése vált központi elemévé. A főváros és külvárosainak egyesítését 1850-ben rendelték el, 1857-ben pedig császári leirat adott engedélyt a várost körülvevő erődítmények lebontására. A nemzetközi tervpályázatra beérkezett pályaművek alapján kidolgozott városrendezési terv alapgondolata két körgyűrű létesítése volt.68 A belső gyűrű, a Ringstrasse, az egykori városfal és a bástyák vonalát követte; a főforgalmi útként elképzelt külső gyűrű a valamikori Glacis (a vár védrendszerének beépítetlen szabad területe) vonalát zárta körbe. A Ringstrasse mentén monumentális köz- és magánépületeket emeltek, amelyeknek megépítése lényeges hozzájárulást jelentett az útvonal kiépítésének teljes költségéhez. Az 1865-ös megnyitás után a 4 kilométer hosszú és 57 méter széles út Hanák Péter szavaival szólva a „historizmus remekműve” lett.69 1861-ben Ferenc József egy újabb, még kijjebb eső útgyűrű, a Gürtelstrasse kiépítését is jóváhagyta. A város és a külvárosok összekapcsolását célozta az általános rendezési terv, a Generalregulierungsplan 1894. évi tervpályázata. A századvégen felmerült, a beépített városterületet 750 méter széles zöldsávval övező Volksring-koncepció lett az alapja az 1905-ben jóváhagyott Wald- und Wiesengürtel kialakításának, amely a mai napig értékes üdülő- és pihenőhelye a város lakosságának. Berlin kisebb városrészeinek első szabályozási tervei az 1830-as években készültek. 1840-ben Peter Joseph Lenné dolgozta ki az első átfogó tervet, Schmuck- und Grenzzüge von Berlin mit nächster Umgebung címmel. Lenné tervében az új beépítésű városrészeket összekötő gyűrű szerepel, sétányok és fasorok által körbefogott csatorna, a Spree folyó melletti területekfásítása. Hiányosságként rótta fel, hogy csak a távoli Tiergartenbe kirándulhatnak a város lakói, ezért a Königs- és a Landesberger kapu közé néppark létrehozását javasolta, amely 1846 és 1848 között Gustav Meyer tervei szerint, Friedrichshain néven valósult meg. Berlin következő rendezési terve Hobrecht-Plan néven ismert. James Hobrecht 1858-ban a városnak az elkövetkező száz évben várt fejlődését szem előtt tartva kidolgozott, és 1861 -ben hivatalosan is elfogadott tervében már olyan külső területek szabályozása is megjelent, mint Charlottenburg és Schöneberg. A terv erőteljesen mutatja Haussmann Párizs-tervének hatását. Hobrecht széles boulevard-okkal és utcákkal tagolta a várost, nagy tereket tervezett, de a zöldfelületeket csak olyan mértékben érintette, hogy a meglévő kerteket és parkokat egy belső és egy külső fásított gyűrűvel vette körül. Újabb városközponti parkok létesítése nem szerepelt tervében.70 Párizs, Bécs és Berlin átépítése nagy hatással volt más városok megújítására, és ezáltal az európai városok térhasználatának kérdéseire is. A városátépítések során kialakult kör- és sugárútrendszerek révén az utcák léptéke és a városban betöltött szerepük megváltozott, legfőbb feladatuk a járműforgalom kiszolgálása lett. Emiatt a városlakók számára szükségessé vált az elsősorban a társas élet színtereiül szolgáló közterek kialakítása. A piacterek vagy a városházák és a templomok előtti terek természetesen már a korábbi századokban is meghatározták a városok képét. Ugyanakkor a közterek iránt mutatkozó erőteljes igény és ezek specializálódása már a 19. század második felének jellemzője. Ezzel párhuzamosan jelentkezett az a törekvés, hogy a település jellegzetességének megőrzéséhez szükséges épületek a környezetükből kiemelve, újonnan kialakított városi térben jelenjenek meg, fókuszpontként szolgáljanak, és emlékművekké váljanak.71 A városi terek szempontjából az emlékművé váló épületek környezetének rendezése igen jelentős feladat lett. A változások nem csak a városképet érintették, hanem a városról való gondolkodást, s ezzel párhuzamosan a városi terek, sétányok, parkok kialakításának elméletét is. A közösségi terek iránt egyre fokozódó igény és a város változó fizikai struktúrája miatt a korszakban egyre több figyelem fordult a városi parkok ügyére, határozottabbá váltak a funkcionális és formai kialakításukra vonatkozó elvárások is. Magyar Erzsébet megfogalmazása szerint: „A parkok és magánkertek, a »legerőteljesebben ható művészet« eme alkotásai a séta, a látni és láttatni elvét követő fontos társasági rítus helyeiként váltak a társas élet alapvető színterévé."72 A legkorábbi közparkok Nyugat-Európához hasonlóan Magyarországon is a magántulajdonban lévő parkok mintájára készültek, és noha a magyar tervezők már sok megvalósult külföldi mintát ismertek, a magánkertek elméleti, stilisztikai vonásai mégis erőteljes befolyást gyakoroltak a tervezésre. A tárgyalt korszak jelentőségét erősíti, hogy éppen ekkor jelent meg a kifejezetten a közparkokra jellemző formai és térszervezési elvrendszer. 27 „Longford-féle" szőnyegágy / A Kert, 1897. p. 404. / ADT
