Garami Erika et al.: Budapest–Bergen-Belsen–Svájc. A Kasztner-vonat fővárosi utasai (Budapest, 2020)
Dankner
A vonatra közvetlen családtagjaival, valamint bátyja, Dankner Adolf szőrmekereskedő családjával és felesége nővéreivel együtt szállt fel. A Svájcban töltött évek során elsősorban tengerentúli rokonok támogatásából élt, alkalmanként tudott munkát vállalni szakmájában. Fiai iskolába jártak, majd apjuk mellett tanulták ki az ékszerész szakmát, svájci mestereknél csak nagy nehézségek árán tudtak elhelyezkedni. A család az 1930-as években kétszer is megpróbált kivándorolni az Egyesült Államokba, erre végül 1948-ban nyílt lehetőség. Bátyja családja és sógornői visszatértek Budapestre, egyik unokahúga Svájcban maradt, Dankner Henrik pedig feleségével és fiaival együtt New Yorkban telepedett le. A Hamilton órakészítő cégnél helyezkedett el, majd 1951-ben saját céget alapított, amely Henry Dankner & Sons néven egészen 2014-ig működött Manhattan híres gyémántnegyedében. Dankner Henrik háború előtt készült ékszereiből valószínűleg semmi sem maradt meg, New York-i cégének termékei ma is keresettek. A cég archívumát a New York-i Fashion Institute of Technology őrzi. with his immediate family and that of his brother, fur merchant, Adolf Dankner, and with his wife’s sisters. During his years in Switzerland, he lived primarily on the support of overseas relatives and occasionally worked in his profession. His sons went to school and then learned the jewelling profession alongside their father, though they were able to find employment with Swiss masters only with great difficulty. In the 1930, the family twice tried to emigrate to the United States, finally succeeding in 1948. His brother’s family and sisters-in-law returned to Budapest and one of his nieces stayed in Switzerland. Henrik Dankner, with his wife and sons, settled in New York. He worked for Hamilton Watchmakers before founding his own company in 1951, operating in Manhattan’s famous diamond district under the name of Henry Dankner & Sons until 2014. Probably nothing remains of Henrik Dankner’s pre-war jewellery, but the products of his New York company are still in demand today. The company’s archive is kept by the New York Fashion Institute of Technology. Levél Zürich kanton idegenrendészetétöl, 1945. március 13. A rendőrség a Zürichben élő menekültek nagy számára hivatkozva elutasítja Dankner Katalin kérelmét, amelyben a randai menekülttáborból való szabadon bocsátását kérte, hogy Zürichben dolgozó férjéhez költözhessen. Csak négyheti ott-tartózkodást ajánlanak fel számára. Végül Dankner Henrik költözött vissza a menekülttáborba. Dankner Henrik segítséget kér a munkájához szükséges szerszámok beszerzéséhez. Magyarországra szeretne visszatérni és ott dolgozni. Engeiberg, 1945. november 27. A VSJF ezúttal csak tanáccsal tudott segíteni. Dankner Henrik valóban visszatért Magyarországra, de csak azért, hogy megnézze, mi maradt otthonukból, és hogy szerszámait magával vigye. A genfi izraelita hitközség értesíti a Dankner fiúkat, hogy nem sikerült olyan ékszerészt találniuk, akik felvennék őket tanoncként. A mesterek nem szívesen tanítanak menekülteket, mivel attól tartanak, hogy már a négy évnyi tanulóidő letelte előtt továbbutaznak. Genf, 1946. május 31. Letter from the Aliens Police of the Canton of Zurich, 13 March 1945 Referring to the large number of refugees in Zurich, the police are rejecting Katalin Dankner's request to be released from the Randa refugee camp when she wanted to move to be with her husband in Zurich. She was only offered a four-week stay. Eventually, Henrik Dankner moved back to the refugee camp. Henrik Dankner asks for help in getting the tools he needs for his job. He would like to return to Hungary and work there. Engelberg, 27 November 1945. This time, the Verband Schweizerischer Jüdischer Flüchtlingshilfe was only able to help with advice; Henrik Dankner in fact returned to Hungary but only to see what was left of their homes and to collect his tools. The Jewish community in Geneva informs the Dankner boys that they could not find a jeweller who would hire them as apprentices. Masters are reluctant to teach refugees because they fear that they will move on before the completion of the four years of study. Geneva, 31 May 1946 47
