Hidvégi Violetta - Marótzy Katalin: Diescher József. Építészet és mesterség (Budapest, 2016)
Sisa József: Bevezetés
Bevezetés Budapest világvárossá növekedését rendszerint a kiegyezéstől és a városegyesítéstől datáljuk. A viszonylag ismert előzmények közé tartozik a későbbi városszövetbe nagyrészt felszívódott, ám a maga korában magas színvonalat képviselő klasszicista Pest. Az azt megelőző korszak, illetve a XIX. század középső harmada mintha eltűnt volna a szemünk elől, az utóbbit az önkényuralom terhe is nyomasztotta. Diescher József élete és munkássága átívelte a reformkor és a Gründerzeit közötti évtizedeket, éspedig úgy, hogy alkotásainak zöme a köztük lévő átmeneti korszakra esett. Az „átmeneti” megjelölés több mindenre illik: a társadalmi viszonyokra, a szakmai élet fejlődésére, a stílusok alakulására. Diescher munkássága akkor bontakozik ki, amikor a céhes rendszer bomlása megindul, megszűnése (1872) majdnem egybeesik halála évével. Ekkor válik szét fokozatosan a tervezés és a kivitelezés, illetve a tervező és a kivitelező személye. Ha nehézkesen és megkésve is, kialakulnak a kapitalisztikus viszonyok. A változás nagy folyamatában Diescher mintha nem tudna, de nem is akarna választani. Mint egy régi pesti építészcsalád sarja, illetve tagja, viszi tovább a hagyományos tevékenységi formát. Megmarad a tervezés és az építés közös képviselőjének, ami egy kicsit anakronizmus, de másfelől tekintve a dolgok szerves fejlődéséből fakadó egyik lehetséges út. Vannak, akiknek szűk a céhes rendszer, szívesen futnának be tisztán tervezői pályát. Ide sorolható a kor két legnagyobb építésze, a működése elején önálló építészeti irodával kísérletező Ybl Miklós, illetve a művészi irányultságú, sok éven keresztül társas viszonyban tevékenykedő Feszi Frigyes. Vannak, akik a kivitelezői vonalat választják; a kiegyezés környékén már kialakult egy tisztán erre szakosodott gárda, amelyik a századfordulóra akár nagyipari léptékben képes „termelni”. És vannak olyanok, akik a változó viszonyok között nem húznak határozott vonalat a két fajta tevékenység közé; ilyen Diescher József is. Nem áll ő ezzel egyedül a korszak Magyarországán. Mellé sorolhatók még olyan, a maguk korában közismert és aktív személyek, mint például Gottgeb Antal vagy Pucher József. Mindnyájan építészek, de a szó elsősorban nem tervezői, hanem kivitelezői értelmében. A tervező Diescher nevét eddig csak a szakemberek szűk csoportja tartotta számon. Érdemes pár szóval áttekinteni ilyen irányú munkásságát. Mintegy ötszáz terv viseli az aláírását, melyek többségükben egyszerű lakóépületekhez készültek. Két egyházi épületegyüttes emelkedett tervei szerint, a „szervita sziget” és annak szinte protestáns pandantja, a Kerepesi úti „insula lutherana”. Még két középiskola tervezéséhez is jutott, a kiegyezés utáni építési lázban ugyanis az oktatásügy az ország legnagyobb építtetője; így tervezte meg építészünk a pesti Zerge utcai Főreáliskolát és az aradi Főgimnáziumot. Végeredményben a magán, az egyházi és az állami szférában is szerepet kapott, anélkül azonban, hogy a legjelentősebb épületek tervezéséhez közel került volna. Ennél jóval nagyobb és jelentősebb kivitelezői munkássága. Ide tartozik nagyszámú lakóépület, az Osztrák Fegyvergyár Társulat Kőbányai úti telepe, sőt - a főváros nagy infrastrukturális akcióinak előfutáraként - a pesti rakpart egy viszonylag hosszú darabja is. Bizonyára nem csak a véletlenek összjátéka, hogy amikor a kiegyezés előtti korszak legigényesebb és a nemzeti élet szempontjából legfontosabb középületeinek; a Képviselőháznak, a pesti Vigadónak és az Akadémiának a létesítésére kerül sor, mindhárom esetben Dieschernek jut a kivitelezői szerep, illetve - ha úgy tetszik - azzal tüntetik ki. A tény jelzi a fővárosi építészeti hierarchiában betöltött alapvetően kivitelezői pozícióját, de az ebben a szférában elért legmagasabb rangját is. Lényegében ezen vállalkozásokban jutott el pályafutása zenitjére, és ha valamiért számon tartja őt a magyar építészettörténet, akkor az leginkább épp az említett építési akciók. Diescher József családi háttere és személyes életútja sok szempontból követi és mintegy megtestesíti a XIX. századi pest-budai építészet hátterét. Része ennek a hesseni ős, az általa bejárt Pest-Bécs-München vonallal leírható földrajzi és kulturális tengely, amely a magyar architektúrában meghatározó marad egészen a századfordulóig. Kiegészítésül jelen van a német nyelvterület más építészeti központjainak személyes ismerete, a vándor- és tanulmányi utak. így alakult ki egyfajta közös közép-európai építészeti ízlés, amelynek keleti végein helyezkedik el Pest-Buda, illetve Magyarország. Ebbe a képbe szépen illeszkedik a patrióta kötődés, amely a Diescher-család esetében az 1838-as pesti nagy árvíz alkalmából, az ott folytatott lelkes mentő-munkából egyértelműen kiviláglik. A személyes és kulturális identitás még magától értetődően sokrétegű, anélkül, hogy ennek valamilyen artikulált formát adtak volna. Maradnak megnyilvánulási formaként a klasszicista, a gótizáló, a neoreneszánsz épületek, amelyek Diescher József esetében ha nem is az élen járnak, a kornak mindenképpen hű tükrei. Pest barokk építészeti hagyatéka a XIX. században látványosan fogyott, illetve átalakult. A folyamathoz Diescher is hozzájárult: a szervita templomot új, neoreneszánsz jellegű homlokzattal borította, csatlakozó kolostorát és bérházát ugyanebben a stílusban felépítve; az Egyetem utcai barokk palotát kiadó- és nyomdavállalatként új formában építette át. A város fejlődése és az ízlés változása nyomán azonban az is hamar aktualitását vesztette, majd elhalványult, ami a század közepén, illetve a középső harmadában épült. Az érett neoreneszánsz minden elöntő áradata, a városépítés dinamikája, illetve a II. világháborús pusztítás háttérbe szorította, vagy éppen eltörölte azt, amit Diescher és kortársai létrehoztak. Jelzésértékű e tekintetben építészünk két fő alkotásának sorsa. A szervita kolostor és bérház elpusztult, csak a templom maradt meg - szerencsére - immár érdekes és egyéni jellegű emlékeként egy átmeneti stílusízlésnek. A Kerepesi úti evangélikus templomegyüttes elé hatalmas bérháztömböt emeltek, magát a templomot durván és érzéketlenül átalakították. A város ipari és infrastrukturális létesítményei, melyek Diescher nevéhez köthetők, átalakultak, nagyobb szabású létesítményeknek adták át helyüket. Remélhetőleg ez a kötet hozzájárul ahhoz, hogy visszaidézzük és az emlékezetben fenntartsuk mesterünk életművét. Sisa József „Az Ideiglenes Magyar Képviselőház Pesten.” Slowikowski Ádám litográfiája, 1865 I BTM Fővárosi Képtár Metszettár Itsz. 28349 9
