Közcsend és Közbátorság Budán, Pesten és Óbudán 1848-49-ben - Dokumentumok Budapest Főváros Levéltárának irataiból (Budapest, 1998)
Dokumentumok
Ország szerte visszhangra talált, ugy hazafiúi Szózata most sem fog meghallgatlanul elhangzani. Mindenekelőtt tehát határoztatik, miszerint az elhalasztott népgyűlés, mihelyt az üdö kedvező leszen, tartassék meg, s a nép valamint a veszélyről értesitessék, úgy egyetértésre s áldozatkézségre és szoktassák fel. Továbbá Önkintes hazafiúi adakozások s ajánlások összeírásául a város részeiben házról házra s lakásról lakásra járandó bizottságok küldetnek ki. [...] Ezen bizottmányok az összeírandó mindennemű adakozásokat és benyújtandó készpénzbeli ajándék[okat,] s kölcsön adományokat nyugtatványozva naponkint befogják jelenteni, s illetőleg adni a központi választmánynak s a lakosságot arra szollitandják fel, hogy a drága érez és egyébb ékszerbeli adományokat személyesen vagy megbízottaik által adják át az említett központi választmánynak, mely d. e. 9. órától 12-ig, délután pedig 3-tul hatig fog együtt ülni a városházán. [...] Ezen központi választmány a beadandó adományokat s kölcsönbeli tárgyakat szinte pontosan bejegyzendő a ministerium megbízottainak jelenlétében fogja átvenni, nyugtatványozni, s a ministerium által kijelelendő helyen átadni; mely végre utasítást fog kéretni a pénzügyi ministeriumtul, oly kérelemmel, hogy a központi választmányhoz biztosokat kiküldeni méltóztassék. [...] Fel fognak szolitatni az illető biztosok által minden kebelbéli czéhek, hogy a ládáikban heverő, s nélkülözhető pénzöszleteket a köz veszély elhárításául szükséges eszközök megszerezhetése végett tegyék a haza oltárára. Határozatba ment: hogy azon iparos-segédek, kik az önkéntes Nemzetőrség zászlói alatt három éven át folytonos katonai szolgálatot teendnek, a három év kitekével hazatérendök minden remeklés és díjfizetés nélkül mesterekké fognak felvétetni, s mint ilyenek mesterségöket szabadon üzhetendik, s ez nekik hirdetmény által tudtul fog adatni. 3 De nem elégelve a Közgyűlés az önkéntes adakozás utján bármilly reményeket túlhaladólag bejövendő hazafiúi áldozatot a város, mint község részéről az önkéntessereg minél nagyobb számbani, s minél gyorsabb ki ál kihatásául és annak felszerelésére 200,000 pftot ajánl meg 4 a ministerium rendelkezése alá. Miszerint pedig ezen öszletnek gyors kiállításában, legyen az áldozat s közteher, vagy kölcsön, minden Pest városi polgár és lakos — vagyona, keresete, s jövedelme arányában részesülhessen és részesüljön, ugyan az rendkívüli közadó utján akkép fog beszedetni, hogy a birtokra a tavali kulcs szerint annyi vettessék kí, mennyit a tavak portabeli hadi, és házi adó járulékostól tett, s mely kulcs szerint körülbelöl 140,000 60