Közcsend és Közbátorság Budán, Pesten és Óbudán 1848-49-ben - Dokumentumok Budapest Főváros Levéltárának irataiból (Budapest, 1998)
Dokumentumok
168. Ludvigh János kormánybiztos a Vár ostrománál megsebesült katonák elszállítását kéri az óbudai tanácstól Svábhegy, 1849. május 21. Miszerint a várbevétel alatt sebesült honvédeink, mint a mai napnak ugyanannyi hős bajnokai a Ludoviceumban felállított katonakorházba gyorsan ápolás alá adassanak, a város közönségének ezennel szoros kötelességébe teszem hogy a vár falai alá, valamint a várba kocsikat s a mennyiben lehet szalmával, merre a sérültek fektethessenek rögtön küldjön, meghagyván a fuvarosoknak, hogy a hol csak sebesültet látnak azt kocsira tegyék s rögtön a Ludoviceumba szállítsák. A halottakat pedig az illető lelkész urak által temettesse. Ludvigh János kormánybiztos BFL V. 1. c. sz. n. Tisztázat. 169. Pesti közgyűlési határozat a Függetlenségi Nyilatkozat és Budavár visszavételének megünneléséről 1849. május 22. Elnök főbíró úr előterjesztvén: miként már azon alkalommal, midőn f. é. april hava 28-n tartott közgyűlésen a Magyar Nemzet „függetlenségi nyilatkozata" kihirdettetett, egy örömünnepnek rendezésével a gazdasági bizottság megbízatott; — Ezen ünnepélynek megtartására f. hó 27-ét inditványozá kitüzetni, és egyszersmind a budai tábor főhadvezérét Görgey Arthur hadügyminister urat is megkéretni: miszerint a fenkitüzött ünnepélyben a hadsereggel együtt részt venni szíveskedjék. Elfogadtatott, s a főhadvezér meghívása végett fő biró elnöklete alatt Madedl János tanácsnok, Molnár József, Burgmann Károly, és Weinzierl N. képviselők 200