Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Konklúzió
Kaunitz előterjesztésében a klérustól a várak erődítésére pénzt (úgynevezett huszad), illetve a főnemességtől önkéntes adományokat (don gratuit) kért, ám ezen óhaja sem talált meghallgatásra. Az elutasítás hozzájárulhatott ahhoz, hogy a háború befejezése után Magyarországot és a magyar arisztokráciát ellenségesen kezelték a bécsi udvarban.2109 Az 1751. évi nádorválasztás körüli vitát is más látószögből láthatjuk, mint ahogy a korábbi szakirodalom ezt bemutatta: szereplői nemcsak az udvar által mozgatott marionett-figurák, hanem egyéni célokkal és érdekekkel bíró cselekvők. A játszmában sem volt mindenki egyértelműen győztes vagy vesztes, mert a vesztesek is kaptak kárpótlást tisztségek vagy címek formájában. Az 1751. évi diéta napirendjét uralta a financiális kérdés, ám nemcsak az adóemelés kérdésében mutatkozott meg a jelentős nézetkülönbség az udvar és az egyes rendi szereplők között, hanem igaz ez a kereskedelemügyi sérelmekre is. Ezen sérelmek orvoslása ürügyén a rendek kísérletet tettek arra, hogy egyfelől beleszólást kapjanak a hazai kereskedelemügy (főként vámrendszer) szabályozásába, amivel egy uralkodói felségjogot követeltek maguknak. Másfelől a királyi adóemeléssel szemben jóvátételként a kereskedelemügyi sérelmek orvoslását követelhették. A diétával párhuzamosan Bécsben a magyar kormányszervek tárgyalásokat folytattak az Udvari Kamara és a Kereskedelmi Főigazgatóság illetékeseivel a Monarchia és benne a magyar vámrendszer reformjáról. A konferencia részben teljesítette a rendi követeléseket: a rendi vámmentesség elismertetésével és a magyar agrártermékek kiviteli vámjainak csökkentésével, ami az 1754—1755. évi vámrendeletekbe is ilyenképpen épült be. Mindennek a fontosságát az is aláhúzta, hogy a magyar nemesség az 1740-as évektől kezdve, az osztrák örökösödési háború alatti konjunktúra idején egyre élénkebben kapcsolódott be az agrárkereskedelembe és ebben a tevékenységben egyre inkább érdekeltté vált. Az adóvitákról Alfred von Arneth és Szíjártó István által felhalmozott esemény- és társadalomtörténeti ismeretanyag újabb források (naplók, pasquillusok) bevonásával szélesíthető volt. A viták részletes elemzése révén egyfelől jelentősen bővíthető volt a hozzászólók, valamint az azon kívül véleményt nyilvánítók köre (a megyei követek több mint harmadára, kevesebb mint a felére). Meghatározhatóvá váltak bizonyos szakaszok és fordulópontok a hosszúra nyúlt ülésnapok között, amelyek az ellenzék egységének lassú felbomlását jelzik. Az adóvitákat középpontba helyezve képet kaphattunk a kormányzat politikai stratégiájáról. Ennek során az udvarnak az adóemelést több lépcsőben, részben a felsőtáblai küldöttségek nyomásgyakorlásával, részben a különböző 2109 Szabó 2009. 249. 4°7
