Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A diétai szereplők
főjegyzői és főszolgabírói tisztét, ahol Baranyi Gábor alispán jobb kezeként „tanácsa és hozzájárulása nélkül semmi nagyobb dolog nem eshetett a vármegyében”.1428 A korszakban gyakran menesztettek az evangélikusok és a reformátusok legjelentősebb világi patrónusaikból álló közös küldöttséget az uralkodóhoz egyházaik sérelmeinek orvoslása végett. A sérelmi listákban - mint az 1741. évi pozsonyi diéta alatt kiadottban - is előfordul, hogy nemcsak a hivatalviselésben, hanem az országgyűlési követválasztás során is szenvedtek el diszkriminációt a protestánsok.1429 Annak ellenére, hogy a fennálló törvények tiltották a vallásügy országgyűlési tárgyalását, néhány megye instrukciójába mégis bekerültek ezzel kapcsolatos iránymutatások, ám ezek is általában véve a status quo fenntartására intették a vármegyék követeit, mint Somogy vagy Győr megyéé.1430 A református és evangélikus nemesség által nagy számban lakott Nógrád megye követutasítása is ugyanerre utasította követeit, de már a protestáns érdekvédelem jegyében. Ennek alapján, ha az országgyűlésen a klérus vallási téren valamilyen változtatást javasolna, akkor a fennálló törvényekre és rendeletekre hivatkozva mondjanak ellent és az uralkodó saját jogkörében intézkedjen ezekben az esetekben — szögezte le a vármegye.1431 A „kálvinista Róma”, Debrecen szabad királyi város utasítása is ennek szellemében nyilatkozik, általánosságban a régi vallásügyi törvények betartatását sürgeti. Inti követeit arra, hogy informálják az országgyűlést arról, hogy az 1715. évi 108. törvénycikket a város végrehajtotta. Ez a törvénycikk a régi katolikus templomok és iskola visszaadását rendelte el debreceni tanácsnak, amelyet - az utasítás szerint - a város még túl is teljesített: „a maga Pénziből a Fundusokat meg is vette”.1432 A diéták is lehetőséget nyújtottak a tehetős, az országgyűlésen vármegyéjük követeiként is jelen lévő protestáns patrónusoknak, hogy a diétái ülések után 1428 Váczy 1915.1. 36-37. Úgy tűnik azonban, hogy felekezetváltása időskori politikai orientációját nem befolyásolta, mert 1764—65-ben a pasquillusok szerint követtársával, Baranyival együtt a rendi ellenzék egyik hangadója volt. 1429 RLA/l.a2. köt. 172. p. 1430 Jó példa erre Somogy és Győr vármegye követutasítása: Melhárd 1906. 29-30.; MNL GyMSML GyL IV.A. 1. c. No. 73. Intructio et alii acta particularia Diaeta anni 1751. (Győr, 1751. március 30.) 1431 MNL NML IV.l.f. Instructio. Losonc, 1751. március 15. (3.pont). 1432 MNL HBML IV.lOll.r 1. doboz. „Projecta Instructionis Dominorum Deputatorum ad proxime relatam”. Ez a katolikus ellenreformációt elősegítő feltétel az 1693-ban szabad királyi kiváltságlevelet szerzett város 1715-ben történt becikkelyezésekor került a törvénytárba. A városnak a katolikus klérussal szemben bizonyítania kellett, hogy valóban eleget tett a törvényi feltételeknek. 1716-ban a ferencesek, 1719-ben a piaristák telepedhettek meg a kálvinista többségű városban, majd 1746- ban szentelték fel a Szent Anna plébániatemplomot. Erre: Orosz 2015.97-98.; Szabadi 2015.129. 286