Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

A diétai szereplők

vármegyék voltak azok, amelyek testületileg a legtovább, szinte végsőkig ragaszkodtak az alacsonyabb adóösszeghez. A június 22-i adóvitában például Okolicsányi János alacsonyabb adóösszeget követelő felszólalását a kormánypárttal szemben szinte teljes egészében — Heves és Békés kivételével - támogatta a többi tiszántúli vármegye is.1420 A naplók általában csak sommásan összegzik kerületenként az adott terület vármegyéi által képviselt többségi véleményt, ám még ezek is beszédes megjegyzések, amelyek alapján látszik, hogy a tiszai (tiszántúli vagy Tiszán inneni) vármegyék követei voltak általában a kormányzati előterjesztésekkel leginkább elégedetlenek és az ezeket legkitartóbban ellenzők. Az adóteher valószínűleg ebben a régióban volt ténylegesen a legelviselhetetlenebb ebben az időben, ahogy Nádasdy kancellár 1750 körül, valószínűleg még a diéta előtt készült előterjesztése is mutatja. Ebben a teherviselő képességükön felül adózó vármegyék számára adó-, vagyis portaszám-csökkentést javasolt: a tíz felsorolt megyéből hét északkelet-magyarországi volt. A listában ott van a túladóztatott megyék között Zemplén, Máramaros, Sáros, Szatmár, Bereg, Ung, Ugocsa.1421 Majd’ két évtizeddel később, az úrbérrendezés során az itteni agrárviszonyokat vizsgáló királyi biztos, Brunszvik Antal is megállapította, hogy az északkelet-magyarországi megyék jobbágyainak földesúri terhei ugyan általában alacsonyabbak a nyugat-dunántúli szintnél, de az állami adó (contributio) terhelésük lényegesen magasabb, mint amennyit elviselni képesek lennének.1422 Ennek alapján megállapítható, hogy a tiszai megyék követei részéről megnyilvánuló sajátosan erős országgyűlési tiltakozásnak az adóemeléssel szemben voltak azonosítható gazdasági-társadalmi okai. A történeti gyökerű ellenzékiség megértéséhez azonban alaposabban ismernünk kell a régió sajátos társadalmi-politikai viszonyait!

A vizsgált terület nagyszámú protestáns, döntően református felekezetű köznemessége jelentős szerepet kapott a 17. századi erdélyi fejedelmeknek (így Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György) a Magyar Királyság ellen indított hadjárataiban. A régebbi szakirodalom által rendi-függetlenségi küzdelmeknek nevezett harcokban e vármegyék többé-kevésbé szilárd bázisát alkották

1420 OK 700.470. Diarium diaetae. 59. p. Míg ekkor a rendi ellenzék a 300000 forintos hadiadó-emeléshez ragaszkodott, addig a kormánypárt exponensei az 5-600000 forint megajánlását sürgették: Arneth 1870.197-198.

1421 Valószínűleg Nádasdy Lipót kancellár 1750 körüli adóüggyel kapcsolatos tervezete: ÖStA HHStA Ungarische Akten, Miscellanea. Fase. 419.

1422 Politikai elfogulatlanságát bizonyítja, hogy az egykori (1741-ben és 1751-ben kiküldött) zempléni diétái követnek és vitapartnerének, Okolicsányi Jánosnak a véleményére hivatkozott ekkor: MNL OL P 68 Évrendezett iratok. 1772. év. No. 15. Tokaj, 1772. szeptember 2. Püchler kabineti titkárhoz intézett jelentés.

284