Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
A kereskedelemügyi sérelmek az 1751. évi országgyűlésen
1 után tértek vissza a rendek július 13-án. Ennek apropóját az adta, hogy Nógrád vármegye az árvízkárokról szóló sérelmét ezen a napon adta át az ítélőmesternek, amire a tiszai vármegyék régi sérelmük ismételt felemlegetésével válaszoltak. Állásfoglalásuk szerint az áradások által keletkezett károkat az adóporták újrafelosztásakor eddig nem vették figyelembe, ezért szükséges a tekervények átvágása és csatornák építése, amellyel nemcsak a lakosság sérelmei szüntethetőek meg, hanem a kincstári sókereskedelem is fejlődhet. Az erről hozandó törvénybe azt is bele lehetne foglalni, hogy a földesurak a birtokukon átmenő csatornák építését ne akadályozhassák meg.486 A Kovachich-gyűjtemény egyik naplója szerint a hat vármegye érdekében Okolicsányi János zempléni követ szólalt fel.487 A vita végül azzal zárult, hogy ezt a pontot felküldték a főrendekhez, akik köztes álláspontra helyezkedtek ebben az ügyben. Válaszukban lehetségesnek tartották, hogy a hat érintett vármegyébe királyi biztost jelöljön ki a királynő a munkálatok irányítására és felügyeletére, ám szükségtelennek látták, hogy erről országgyűlési törvénycikk rendelkezzen.488 Végeredményben elismerték, hogy a döntés királyi felségjog, ebben a rendeknek nincsen illetékessége. A történeti földrajzi kutatások megállapították, hogy e vármegyék területének jelentékeny része még a 19. század elején is (egészen az árvízmentesítésekig) állandóan vagy időszakosan vízjárta területnek számított. Főként a Tisza, Szamos, Kraszna, Borsava, Ilosva, Latorca, Szerednye, Ung és a Bodrog áradásai jelentettek nagy kihívást az ittenieknek. A folyók mellett megtalálhatóak voltak a térségben az állandóan vízjárta mocsár- és lápterületek is: például az Ecsediláp vagy a Szernye-mocsár. 1838-ban Bereg megye területének 33,48%-a, Ugocsának 29,97%-a, Ungnak 14,85%-a vízjárta terület volt, de Szatmár megye területének is csak egynegyed része volt állítólag mezőgazdaságilag művelhető terület.489 Ennek alapján elmondható, hogy e vármegyéknek létérdekükben állt, hogy különlegesen hátrányos helyzetüknek hangot adjanak, sőt, a problémák lokális vagy regionális szintű orvoslása helyett azok országos megoldását kívánták, és emellett agitáltak.490 Megfigyelhető továbbá, hogy a Károlyi család regionális 486 OK 700.468. Diarium generalis. 443. p. 487 MNL OL N 114 13. köt. [oldalszámozás nélkül] 1751. július 13. 488 OK 700.468. Diarium generalis. 446. p. A hat érintett vármegye a Tisza és mellékfolyóinak áradásokkal sújtott vármegyéit takarta a már idézett szatmári sérelmi lista szerint: Szatmár, Ugocsa, Bereg, Ung, Zemplén és Szabolcs vármegye lehetett. Erre: MNL OL N 74 579. p. 489 Frisnyák 2004.179—180. és Szatmár fent idézett sérelme. 490 Természetesen ezek a sérelmek tendenciózusan elhallgatják, hogy éppen az évről évre ismétlődő áradásoknak köszönhetően a folyók árterében virágzott az ártéri gazdálkodás, vagyis a fokok-erek rendszere. A hagyományos népi gazdálkodás tehát alkalmazkodott a sokszor mostoha természeti viszonyokhoz. Erre: Frisnyák 1980. 217-224. 109
