Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.6. Zeke és frakk
divat”, amelyben ők (vagyis a frakkosok) „sem hazafiságot, sem a mívelődésnek előmenetelét” nem látják.220 A zekésekkel ellentétben a frakkot pártolók a viseletét csupán külsőségnek tartották, amelynek a kényelmi, higiéniai szempontokon túl egyetlen funkciója a választékos ízlés kifejezése, a hazafiságnak pedig szerintük felül kell emelkednie a külsőségeken. Nem általában a hazafiúsággal volt bajuk, hanem azzal, amit a Pesti Hírlap fentebb említett cikkének szerzője képviselt: neki „.. .a tiszta erényes, és külső színlelésen túl emelkedett hazafiúságról fogalma nincsen. [...] szinte az álhazafiakhoz számítjuk, kik még csak egy évtized előtt is kávéházi hős tettek mellett, kőhasító sarkantyú, fürkósbot, nagyszakáll s atilla-dolmány viselésében tartották a hazafiúság non plus ultráját.” „...az ily álpatriotismus, ily szűkkeblű türelmetlenség, ily csekély s érdektelen tárgynak nemzeti aggodalomkénti vitatása a magyar jellemnek legundokabb torzképei, melyek valamint maga a nemzet közt kevés részvétre találnak, úgy külső nemzetek előtt a tiszta s valódi hazafiságnak kecsét csonkítják.”221 Azokat, akik a divatba jött és általa is „gyönyörű”-nek tartott magyar körtánc eljárását egy bizonyos ruhadarabhoz kötnék, a válaszcikk tehát szűkkeblűnek, fanatikusnak tartotta, akik csak ártanak az ügynek (vagyis a „nemzetiség” ügyének) - mindez azonban nem jelentette azt, hogy saját magukat ne tartották volna hazafinak, a haza szeretetét egyszerűen máshogy képzelték el, mint zekés vitapartnereik. Az ellentábor úgy látta, a „félmagyar” frakkosok (a jelzőben benne rejlik, hogy nem tartották őket „igazi” magyarnak, „igazi” hazafinak) azért ellenkeznek, mert nem gondolnak a tiszta fehérneműre. A Zeke saját szerepét illetően így nyilatkozott: „nemzetiséget, kényelmet és tisztaságot akarok eszközleni, s ezenfelül oly szép vagyok, hogy jelenleg is csak e tulajdonomnál fogva szólalhattam meg: az elnyomással fenyegető frakkos és cipős párt ellenében minden igaz magyar pártolását tisztelettel bátorkodom kikérni.”222 Bár a rövid írásban megjelenik érvként a „nemzetiség”, a szerző ennek különösebb kifejtését, indoklását nem tartotta szükségesnek. Soraiból annyi azért kiderül, hogy a magyar öltözetdarabtól a „nemzetiség” terjesztését várja, ebben pedig az „igaz magyarok” támogatására 220 Cáfolat. Társalkodó, 1842. január 26. 31. p. Később, 1859-ben Vahot is úgy nyilatkozott az 1844-45. évi nemzeti divatképekről és öltözetekről, hogy azok csak félig voltak magyarosak, keveredtek az idegennel. Vahot Imre: Egy őszinte szó magyar divatképeink ügyében. Napkelet, 1860. 137-139. p. 1.37. p. 221 Cáfolat. Társalkodó, 1842. január 26. 30. p. 222 Zekénk folszólalása a frakkos párt ellen. Regélő Pesti Divatlap, 1842. február 2. 80. p. 78
