Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.5. "Meg ne kövezz édes hazánkfija! Miért az ázsiai ruházatot európai kaptára illeszteni javaslom!"

ti Divatlap szerzője jobbnak tartotta volna, ha a drága aranysujtásokat egyszerű feketére cserélnék, alkalmazkodva a modem idők lehetőségeihez és a „nemzet bús jellemé”-hez. Érveléséből kitűnik, nem kell minden áron a hagyományoshoz ragaszkodni, sőt, a múlt szokásainak kritika nélküli átvétele nevetségessé is tehet: „A sujtás kegyelete ez illúziódús időnkben is mindinkább áradozik; számtalan devalvált értékű, s egykori gazdagságát feladni nem akaró, még ma is a cifra arany sujtások csillogása közben nevetteti ki önmagát”.176

Megfelelhet-e a magyar ruha a modem kor elvárásainak? Meg kell-e egyáltalán tartani a nemzeti öltözetet?-merült fel a kérdés. A divatlapok szerzői általában úgy tartották, a magyar öltözéken lehet változtatni, mivel formája nem szigorú,177 és csupán egy „szabó-Kazinczyra”178 van szükség, aki korszerűvé, kényelmessé alakítja. Mint arra már az előző alfejezetben is utaltam, a reformkori nemzeti öltözet megtervezésében, a hagyományos nemzeti mha modernizálásában, hétköznapi öltözékké való alakításában nagy szerepet játszottak a pesti szabók. Egyik feladatuk a magyar öltözék olcsóbbá tétele volt. Az arannyal, ezüsttel, prémmel dúsan díszített, drága anyagokból varrt magyar díszruha megmaradt udvari (és ünnepi) viseletnek; mellette kialakult az egyszerű szövetből, a női ruha esetében akár mintás gyári kartonból vagy kékfestőből179 is készített, zsinórozott, hímzéssel díszített,180 társasági eseményekre, de akár hétköznapra is alkalmas öltözék, amely megfelelt a városi életmódnak és a polgárosodó társadalom igényeinek is. A védegyleti mozgalom hatására hamarosan a báltermekben és egyéb ünnepélyes alkalmakon is szalonképes lett ez a dísztelenebb, polgárosított magyar nemzeti viselet.

Az egyik divatlap tudósítója a szerinte éppen divatozó magyar fejkötőkről írta, hogy „az újabb finom ízléshez” vannak idomítva,181 egy országgyűlési öltö176 Pirkler Adolf: Fényűzés. Pesti Divatlap, 1845. szeptember 18. 769-773. p. 772. p. A szerzőt Szinnyei nem ismeri, talán azonos Pirkler Adolf (1809-1889) jászfelsőszentgyörgyi főjegyzővel.

177 Pesti Divatlap, 1844. télelő végén 200. p.

178 Utalás a nyelvújításra. Talabor: Társalkodásról, különös tekintettel viszonyainkra III. Pesti Divatlap, 1847. október 29. 1379-1384. p. 1384. p.

179 A kékfestő a védegyleti mozgalom idején, 1844-1845 báli szezonjában terjedt el báli öltözetek anyagaként. Az alsóbb néposztályok lakás- és ruhatextíliája azért került be az úri divatba, mivel a magyarországi textilgyárak nem termeltek elegendő báli ruhának való kelmét, a kékfestőipar viszont virágzott. Az anyag az egyszerűség sokat hangoztatott elvének is megfelelt. A kékfestőről bővebben lásd Domonkos 1981; F. Dózsa 1998.

180 Tudományos Gyűjtemény, 1829. V. [128.] p.

181 Regélő Pesti Divatlap, 1844. január 4. 13. p.

66