Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.3. "A magyar mindenben csinosbulásra indult"
nemzetté tevő közös hagyományt. A hagyománynak nem feltétlenül kell réginek lennie, ki is lehet találni, illetve kipótolni ott, ahol a múlt hiányosnak tűnik. Már régen meglévő értékek új, nemzeti értelmezést kaphatnak, sőt, az előzmények nélkül teremtett hagyományt is be lehet úgy mutatni, mint egy régi érték új életre keltését.116 Kölcsey Ferenc Nemzeti hagyományok című tanulmányában (1826) sötét képet festett a nemzeti tradíciók állapotáról: a magyarok nem ápolták hagyományaikat, a nemzeti hőskort elfelejtették, emlékeit nem tisztelték. A reformkori divatlapok ugyancsak a nemzeti tradíciók eltűnése, az idegen divatok hódítása miatti panaszoktól hangosak. A külhoniaskodás - a lapok szerzői szerint - minden társadalmi rétegben elterjedt:117 „Árpád utódain csupán frakk fityegett, s nemzetiségtaposó lábaikat asszonyos cipő takará”118 119 - vélekedett a Pesti Divatlap. Ha a valóságban nem is lehet ekkora törés nyomára bukkanni, hiszen például udvari öltözetként a magyar díszruha mindvégig fennmaradt, és a vidéki nemesség köréből sem tűnt el teljesen a magyar öltözék, a korszakban többen érezték úgy, veszélybe, végveszélybe kerültek ezek az ősi hagyományok és ezzel a magyar nemzet léte és önállósága. A reformkorban a sajtóban, röpiratokban és más fórumokon megnyilatkozók hangsúlyozták a magyar kultúra eredetiségét. Büszkeséget éreztek amiatt, hogy ez a nyugat-európaitól annyira különböző kultúra fennmaradt, ugyanakkor ezzel párhuzamosan minduntalan felhívták a figyelmet az azt fenyegető külső és belső veszélyre. A külső veszélyt a nyugat-európai kultúra, — és ennek részeként többek között a francia divat — befolyásában, térnyerésében látták, a belsőt pedig abban, hogy ennek az idegen kultúrának piaca volt Magyarországon: véleményük szerint sokan cserélték a saját szokásokat, hagyományokat, többek között a leggyakrabban emlegetett nyelvet, táncot és öltözetet idegenre. Szükség volt tehát a magyar nemzet ismertetőjegyeinek, szokásainak megismerésére és megismertetésére, feltámasztására, kísérletet kellett tenni azok divatba hozatalára: „társaséletünk tiszta kifolyása legyen az eredeti magyar lelkü- letnek, jellemnek, [...] csak így fejlődhetik az minden más idegentől függetlenné, önállásúvá, valódilag nemzetivé, mi nélkül ép, erős és nagy nemzet soha nem leszünk”"9 - olvasható a Pesti Divatlapban 1844-ben. 116 Hobsbawm-Ranger 1983; Hofer 1996. 8. p. 117 Honderű, 1844. november 7. [369]. p. 118 Pesti Divatlap, 1846. február 12. 137. p. 119 Pesti Divatlap, 1844. július 1. hete, 4. p. 50
