Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.2. A nemzeti öltözet, nemzeti divat
Móth szavaival: „nem a hegyek vagy folyók választják el a nemzeteket egymástól, »hanem a nyelv - nevelés - s nemzeti szokás.«”71 Ráadásul a szerző szerint e három alkotóelem elhanyagolása miatt a külföldiek is rossz véleménnyel vannak a magyarokról. Az első két fejezetben az anyanyelv megtanulásának elsőbbsége mellett, illetve a külföldi nevelők alkalmazása ellenében sorakoztatott fel érveket, a harmadik fejezet pedig a nemzeti öltözettel foglalkozik. Móth a viseletről szólva a múltat és a jelent állította szembe egymással. Egykor az ősök hordták nemzeti öltözetüket, „mely által azon nemzeti méltóságokat mutatták ki, mellyel honokban minden idegenek felett bírtak”;72 a nemzeti öltözet tehát tekintéllyel bírt, és egyértelműen megkülönböztette a magyarokat az országban lakó „idegenektől”, vagyis nem magyar népektől. A fiatalok ma divatos öltözete viszont rombolja a tekintélyt, hiszen nem különbözik a szolgákétól, azokkal egyenlővé teszi őket: az ifjak „sokszor annyira elgyengülnek, hogy szolgáikkal együtt cipellőben sétálgatnak, kiktől őket csak alig, vagy igen nehezen lehet megkülönböztetni...”73 A nemzeti szokások újbóli felvétele Móth értekezésében a „nemzetiség” elveszített pozícióinak visszaszerzését szolgálja, ez a szerző szerint például a nemzeti öltözetre is igaz: „nemzeti méltóságunkat, mellyel honunkban más nemzetek felett bírhatnánk, viseleteink által legjobban kimutathatnánk.”74 Az idézetekből is kitűnik, hogy Móth az értekezésben a „nemzet” kifejezést inkább rendi értelemben használta, bár nem világos, hogy a „magyar” etnikai vagy szűkebb, rendi (magyar nemes) jelentésében szerepelt-e nála. A viseletről szóló fejezetből, bár a szerző nem mondja ki határozottan, a rendi világ felbomlása miatt érzett félelem is kivehető, hiszen például az öltözködés megváltozásával, az idegen divat átvételével, a világdivat uralkodóvá válásával nemcsak a különböző nemzetek közötti, hanem a társadalmon belüli egyszerű és egyértelmű eligazodás lehetősége is elveszett - ahogy az előbbi idézetből is kiderült, nem lehet tudni, ki az úr és ki a szolga, ki a „magyar” és ki az idegen. Ezt a gondolatot a korszakban más szerzők is megfogalmazták. A Rajzolatok egyik cikke 1836-ban a ruharendek újbóli bevezetését tartotta volna szükségesnek - a szerző kívánsága abból a nagyvárosi élményből fakadt, hogy az utcán járó, egyformán öltözködő ismeretlenek ruhája nem árulja el, kivel is van dolga az embernek: „Mennyi 71 Móth 1833. 39. p. 72 Móth 1833. 33. p. 73 Móth 1833. 34-35. p. Értekezésének ez a része - a forrás megjelölése nélkül - szinte szó szerint idéz egy tíz évvel korábban megjelent tanulmányt: Vedres István: A magyar nemzeti lélekről egy két szó. Tudományos Gyűjtemény, 1822. XI. 55-75. p. 74 Móth 1833. 36. p. 35
