Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
6. A 19. századi magyar nemzeti divat emlékiratok és naplók tükrében - 6.5. Átöltözések
asszonyok tarajos és búbos fejkötőkben, arany rojtokkal, leányaik ékes pártákban jelentek meg, melyek többnyire az »Életképekéhez mellékelt és Barabás által rajzolt magyar divatképek után készültek”; „kivetkőztünk elkülföldiesedett állapotunkból, s visszatértünk magunkba, híven ragaszkodván ismét nyelvünkhöz, szokásainkhoz és viseletűnkhöz, melyet idegen befolyás alatt egy ideig megtagadni kényszerültünk”,830 bár megállapítása, úgy tűnik, csak a védegyleti mozgalom néhány évére, és azon belül is csak a társasági eseményekre vonatkozott. A honi divat komoly áldozatokat követelt követőitől, akik nem feltétlenül meggyőződésből váltottak honi ruhára, bár az emlékezők, ha a Védegyletben vagy a nemzeti divatmozgalomban való személyes részvételüket kiemelték, nem említették, hogy számukra nehézséget okozott volna a nyugati divattól való elfordulás. Kivétel azért akadt, a szepességi származású, az 1840-es években Pesten jurátuskodó Raisz Szilárd felidézte, hogy gyakran látogatta a királyi tábla üléseit, pedig „akkor a jurátusnak csak magyar nadrágban és karddal az oldalán volt szabad bemennie” - amiből kitűnik, hogy nem szívesen viselte ezt a jurátus-egyenruhát. Néhány év múlva azonban már természetes volt számára, hogy esküvőjére magyar díszöltönyt készíttetett Pesten.831 Degré emlékei szerint a mindig választékosán, a legújabb (vagyis nyugat-európai) divat szerint öltöző Kuthy Lajos „csakis erkölcsi kényszerből vetette magát alá” a Védegylet diktálta divatnak, „úszott az árral, s koptatta a gácsi posztót.”832 A mozgalomhoz az öltözetére mindig nagy gondot fordító Podmaniczky is az elsők között csatlakozott; az áldozat mértékére szóhasználatából következtethetünk: „durva minőségű saloni öltözetet”, azaz gácsi posztó frakkot és honi kék bársony mellényt csináltatott magának.833 A védegyleti mozgalom azonban nem hatotta át az egész társadalmat, Frankenburg szerint „a »félmagyarok« száma nem csökkent, s maradtak elég számosán, Pesten úgy, mint a vidéken, kik - kivált közhelyeken - nem tudtak, vagy nem akartak »honiak« lenni.”834 Petőfi 1844-ben segédszerkesztői állásával együtt egy új image ötletét is megkapta Vahottól. Bár Vahot lelkes támogatója volt a nemzeti jelleg minden megnyilvánulásának, így a nemzeti öltözetnek is, emlékiratában Petőfi átöltöztetését mégis úgy ábrázolta, mintha színészről lett volna szó, aki egy előadás erejéig egy másik személyiség jelen esetben a „nagy nemzeti átalakulás előhírnöke, prófétá830 Frankenburg 1868. 3. kötet 35-36. p. 831 Raisz 48, 90. p. 832 Degré 1983. 150. p. 833 Podmaniczky 1887. II. 81. p. 834 Frankenburg 1868. 3. kötet 39. p. 256
