Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

5. Jámbor Endre és a Férfidivat-közlöny szabászati szaklapok az 1860-as években - 5.2. Férfidivat-közlöny

hogy a pesti társasági élet eseményeiről, például az urak báljáról, saját élményei alapján tudósított volna. A szabómester többek között szólt a nemzeti öltözet eredetiségéről, keletiségéről, szépségéről, kényelmességéről, célszerűségéről, és arról, hogy az minden tekintetben fölülmúlja a külföldi divatot, és a nemzeti divat propagálóihoz hasonlóan céljának tekintette, hogy a nemzeti öltözet ne csak átmeneti divat legyen, hanem állandósuljon.

A közlönyben megjelent írásokból az derül ki, hogy Jámbort erősen foglalkoztatta az eredetiség kérdése: kereste az eredeti magyar öltözetet, amely forrásul szolgálhat az újabb nemzeti ruhadarabok megalkotásához. A divatlapok szerzőihez hasonlóan ő is hangsúlyozta a múltbeli öltözetek megismerésének fontosságát, a dicső ősök példájának követését, és a nemzeti öltözet történetéről is közölt írásokat, amelyeket más lapokban megjelent tanulmányokból ollózott össze. A magyar díszöltözet — az előző fejezetekben már említett — 1829. évi párizsi sikerét (több divatlaphoz hasonlóan) ő is felidézte: a Tudományos Gyűjteményben megjelent egykori beszámolóhoz mellékelt divatkép alakjait belekomponálta Férfidivat-közlönye egyik divatképébe, a saját korának divatja szerinti nemzeti öltözetet viselő modellek közé, a képleírásban pedig aranykorként mutatta be azt a múltat, amelyet a táncosok képe idézett föl: „most az ily drága öltözeteket csak festve lehet látni; az aranykor eltűnt s annak most már csak árnyékát láthatjuk, vagy legföljebb papíron; de boldog is volt az a táblabírói világ, mert akkor a szabóknak hasznos munkájuk volt, valamint minden mesterembernek a sültgalambok úgy repültek az ember szájába, hogy egyszer csak bele kellett harapni, és sokan még ma is szájokba hordják annak ízét.”702 Rámutatott a honfoglaló ősök és a köznép viselete, valamint a saját korának városi nemzeti divatja közötti összefüggésekre, a nemzeti öltözet történetének folytonosságára.703 Az újonnan bevezetni kívánt, saját tervezésű ruhadarabokat a korszakban bevett módon legtöbbször történelmi alakokról nevezte el, ősiségüket pedig hangsúlyozta a leírásokban: „a jelmez valóságos mintája őseink viseletének, ennél eredetibb viselet már alig lehetne”;

702 Az alakok jelmezeik leírása. Férfidivat-közlöny, 1862. ősz [4.]-5. p. [4.] p.

703 Az egyik modellt a következőképpen mutatta be: „vállravetve, palástkint függ alá régi ősapáink viselete, mely még ázsiai eredetű, kristály tisztaságát Európában is ezer éven át megtartotta. Almos subája ez, azon öltöny, melyről a magyar legény azt mondja: »Suba, suba apró fürtös suba, Száz aranyért sem adnálak oda«, stb. - csakhogy ez itt - úgy Almos apánk subája is, nem állatbőrből, hanem bársonyból, vagy a legfinomabb posztóból vala készítve, melyről a keleti drága kövek sem hiányoztak; most pedig foldmívelő testvéreink viselik - leginkább báránybőrből; de viselték ők azt már átköltözésök alkalmakor is, melynél valóban célszerűbb s alkalmasabb darabot alig teremthettek volna maguknak.” A subát a divatképen egy „mágnási alak” viseli. Az alakok jelmezeik leírása. Férfidivat-közlöny, 1861. tavasz [5.]-7. p. [5.] p.

221