Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)

3. Kostyál Ádám és Klasszy Vencel: a német és a magyar szabók vitája a reformkori Pesten - 3.3. Összegzés

tevékenysége miért váltott ki több, mint egy évtizeden át zajló, a jogaikban sértett magyar szabók számára végül is csak jogi elégtételt, nem pedig gyakorlati eredményt hozó vitát a két rokon szakma között. Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy a céhek nehezen engedtek maguk közé új tagokat (ez a német szabócéhre egyébként nem volt jellemző, a magyarra annál inkább), hogy nem piaci alapon működtek, tehát a kereslet növekedése nem feltétlenül hozta magával a kínálat növekedését.

Elegendő fonás hiányában nem lehet megmondani, kik is voltak azok a megrendelők, akikért a küzdelem folyt. A véletlenszerűen megmaradt számlák, illetve szabók és vásárlóik peres ügyei arra engednek következtetni, hogy a magyar ruha vásárlását (és feltehetőleg viselését is) valószínűleg nem lehet sem egy meghatározott társadalmi csoporthoz, sem pedig nemzetiséghez kötni. A vásárlók között éppúgy megtaláljuk Jean-Baptiste Lemoutont, a budai egyetem francia születésű tanárát, Lemouton Emília írónő édesapját, mint vidéki birtokosokat és megyei tisztségviselőket. Mindkét szabócéh érvelésében szerepel, hogy a magyarországi németek is hordták a magyar öltözetet, nevezetesen az atillát, sőt, a magyar öltözet egy időben külföldön is kedvelt volt. A pesti magyar ruha piaca minden bizonnyal szűk volt a magyar céh és más, magyar öltözéket készítő kézművesek számára: a szabók, köztük Klasszy és Kostyál, nem kizárólag pestieknek dolgoztak, megrendelőik között szép számmal szerepeltek vidékiek és külföldiek is.401 Klasszy készárut is tartott, így szolgálta a vidéki vásárlók kényelmét, hiszen tudta, „mely terhes légyen a magyar ruhák elkészülése utáni hosszas várakozás, és Pesten költségeskedés”,402 kész öltözetei közül pedig levélben is lehetett rendelni.403

Bár a keresletről, a fogyasztásról jóval kevesebbet tudunk, mint a kínálatról, adódik egy másfajta válaszlehetőség is: a nemzeti divat nem terjedt el széles körben, a nemzeti öltözetre való igény nem volt olyan mértékű, mint ahogyan arra a nemzeti divatról megélénkült diskurzus alapján számítani lehetne, a vásárlók egy-egy rövidebb nemzeti kitérő után, hétköznapi és ünnepi viseletűkben visz- szatértek a nyugat-európai aktuális divathoz. A divatlapok lelkes cikkei eszerint inkább egy viszonylag szűk és nehezen lehatárolható csoportnak a nemzeti hagyományok feltámasztására irányuló vágyát és erőfeszítéseit tükrözik.

401 A Vasárnapi Újság említi például II. Mahmud szultánt és Demidoff orosz herceget. 1863. november 1. 44. sz. [385.] p.

402 Értesítő, 1836. 35, 37, 38. sz.

403 Értesítő, 1838. 66. sz.

125