Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

31-34%) tartottak rövid ideig, legfeljebb 5 évig.139 Ha igaz lenne az az állítás, hogy az alacsony házasodási életkor eleve aláássa a házasság stabilitását, s jelentősen megnöveli a válás kockázatát, akkor azt kellene látnunk, hogy a fiatalabban esküdök hamarabb adják be a válókeresetet.

A válások arányának növekedését tehát nem tanácsos az elsietett, túlságosan fiatalon kötött házasságok számlájára írni. Azért sem, mert a válópereskedők között, egészen pontosan a nőknél, a „veszélyeztetett” korcsoportok aránya csökkent. Amíg az 1850-1893 között pereskedő feleségek 38%-a, addig 1906-1914 között már csak 25%-a kötötte házasságát 20 éves életkora előtt. A leglátványosabb csökkenés a középosztálybeli nők sorában tapasztalható (42%-ról 27%-ra), de az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó feleségek esetében is jelentős mértékű volt (34%-ról 25%-ra). A feltételezett anyagi-szellemi éretlenség akkor már valószínűbben játszott szerepet a férjek oldalán: a 25 éves életkor előtt megnősülő, később válóperbe keveredő férfiak aránya ugyanis nemigen változott ( 1850-1893 között 26%-ot, 1894-1905 között 28%-ot, 1906-1914 között 25%-ot tett ki). A szociális különbségek ezúttal is jelentősek: a 25 éves koruk előtt megnősülő középosztálybeli férjek pereskedőkön belüli hányada csökkenést (23%-ról 17%-ra) mutat, miközben a 25 éves koruk alatt házasodó szegényebb férjek aránya nem változott (mindvégig 30% felett mozgott).

A házasodási életkor kapcsán jelzett tendenciák már sejtethetik, hogy a következő rizikófaktor, a házastársak közötti korkülönbség mértéke, és a „veszélyeztetett” válóperes csoport aránya is csökkent. Ha a korkülönbség nagysága szerint megkülönböztetünk „patriarchális” frigyeket (amennyiben a férj legalább 10 évvel idősebb), „partnerházasságokat” (egykorú felek, vagy 5 évet el nem érő korkülönbség), valamint (legalább 5 évvel) idősebb nők részvételével kötött „aszimmetrikus” házasságokat, akkor az utóbbi kategóriák részarányának növekedését, ellenben a legelső csökkenését állapíthatjuk meg. A férj javára szóló legalább 10 éves korkülönbséggel kötött házasságok aránya a pereskedők csoportján belül 1850-1893 között még 28% volt, ez azonban 1894-1905 között 20%-ra csök139 A válóperes mintában a perindítás különböző korszakai szerint csoportosított, 25 év alatti (kontrollcsoportként 25-30 év közötti) férjek, illetve 20 év alatti (20-25 év közötti) nők szerepeltek. A minta nagysága: 1850-1893 között 385 fő 25 év alatti (373 25-30 éves) férfi, illetve 547 fő 20 év alatti (539 20—25 éves) nő; 1894-1905 között 674 (991) férfi, illetve 741 (864) nő; 1906-1914 között 760 (1272) férfi, illetve 742 (1135) nő. A jelzett tendencia az átlagosnál idősebb korban házasodóknál is kimutatható. Ezt bővebben tárgyalja: SZEL, 1935: 336-338. p. Említésre érdemes még, hogy a problematikusnak tartott korban házasodok között a korán (5 éven belül) váló férfiak aránya idővel nőtt (az 1850-1893 közötti 22%-ról 26%-ra), a nőké viszont csökkent (29%-ról 25%-ra).

92