Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

célú áttérések megszűntek, a katolikus pereskedők hányada 50% fölé emelkedett, s a következő két évtizedben 51-55% között váltakozott. Az izraelita házaspárok aránya viszont 30% körüli értékre esett vissza, s ez a századelőn némileg még csökkent is. A protestánsok súlya változott a legkevésbé: a 20. század elején 17% körül mozgott (az evangélikusé inkább csökkent, a reformátusoké inkább nőtt). A házassági törvény nyomán kialakult vallási megoszlás stabilitására egyébként jellemző, hogy a jelzett arányok az I. világháború után, az 1920-as években sem változtak jelentősen.83

A fővárosi válási népmozgalom felekezeti sajátosságai ismeretében finomítani kell kijelentésünkön, amelyet az országos vallási megoszlás kapcsán tettünk, miszerint a válások terén a tradicionális felekezeti viselkedés meghatározó maradt volna. Budapest esetében ugyanis az látszik, hogy a felekezeti különbségek szerepe kisebb lett, mint országosan volt. Ha azokban az években, amikor pontosan ismerjük a fővárosi elválók vallását (1903-1906, 1908, 1912), felekezetenként budapesti és - az előbbieket kivonva az országos válási számokból - vidéki tisztított válási rátákat számítunk (5. diagram), fontos tanulságokat vonhatunk le. Itt nemcsak arra gondolunk, hogy bármely egyház fővárosi hívei gyakrabban folyamodtak a házassági kötelék felbontásához, mint vidéki sorstársaik. Inkább arra hívnánk fel a figyelmet, hogy a jelentős fővárosi felekezetek átlagos válási rátái sokkal szűkebb tartományban szóródtak (3,5—4,3), mint a vidéki arányszámok (0,7-2,4), vagyis a felekezeti hovatartozás kevésbé volt releváns Budapesten, mint Magyarország más régióiban. A „vidék” alatt persze sokféle rátát mostunk össze, így a főváros példájából gyanítható, hogy a nagyobb vidéki városokban hasonló jelenség szemtanúi lehetnénk, ám erre a felvetésre csak további kutatások adhatnának megnyugtató választ.

A válási ráták szóródásának mértéke mellett felekezetenként is érdemes elemezni a fővárosi és a vidéki arányszámok különbségeit. A legnagyobb eltérés a római katolikus házasok esetében mutatkozik: amíg vidéken 1000 fennálló katolikus házasságra évente csak 0,7 válás esett, addig Budapesten kereken ötször annyi (3,5). A nagyvárosi környezet, úgy tűnik, a jogintézménnyel szemben legellenállóbbnak tartott egyház tagjaira hatott a leginkább felszabadítólag. Érdekes lenne megvizsgálni, vajon 1896 előtt hogyan alakultak a budapesti és a vidéki „katolikus” ráták, de a dolog egyelőre reménytelen, így csupán feltételezni lehet, hogy az a viszonylagos aktivitás, amelyet a budapesti áttért katolikusoknál láttunk, még nagyobb korabeli különbségeket takart. Meglepő, s a házassági törvény előtti időszakban még jobban feltűnik a fővárosi és a vidéki zsidóság eltérő válási

83 Vö. SZÉL, 1935: 340. p.

62