Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

egy-két régióra. Népességgyarapodásának elsődleges forrásvidékei egyaránt egybeestek alacsony (Felvidék, Dunántúl), és viszonylag magas (Duna-Tisza-köze, Tiszántúl) válási gyakoriságot produkáló régiókkal.68

Budapest esete persze kivételes lehet, amennyiben inkább a bevándorlók nagyvárosi környezethez való adaptációja, illetve válási népmozgalomba való gyors bekapcsolódása, semmint lassan oldódó „konzervativizmusa”, a házassági kötelék felbontásától való tartózkodása feltételezhető. Azoknak a pereskedőknek, akiknek ismerjük a születési helyét, illetve akik nem külföldön (vagy Horvátországban) látták meg a napvilágot, 30%-a született Budapesten (illetve Pest-Budán vagy Óbudán); a válóperben résztvevők további 33%-a származott városi településről, és 37%-a egyéb községből, faluról. Itt azonban nem ez, hanem a válóperes felek összetételének időbeli alakulása az érdekes. Miközben az egyéb városi születésűek hányada stabilnak mutatkozik, a budapesti születésű és a falusi hátterű pereskedők aránya a vizsgált korszakban jelentősen elmozdult egymáshoz képest: a válóperben résztvevő fővárosiak 1850-1894 között 3 8%-os súlya az 1907-1914 közötti időszakig 26%-ra csökkent, a kisebb községekből származók kezdetben 30%-os aránya ellenben a világháború előtt 41%-ig emelkedett. Az elmozdulást nem folyamatos csökkenésként, illetve növekedésként kell elképzelni: a változás javarészt az 1895-1906 közötti évekre tehető.69 A válóperes iratok alapján kiszámított arányokat ugyan nem tudjuk a budapesti házas népesség születési hely szerinti megoszlásához viszonyitani, mert erre a statisztikák nem adnak módot, de a jelzett változás, amely ráadásul a válóperek számának növekedésével párhuzamosan ment végbe, feltevésünket erősítheti. Ez végső soron, Budapest esetében nem is lenne váratlan, hiszen a nagyvárosi környezet asszimilációs ereje a többi, méreteiben, lakosainak számát tekintve sokkal kisebb, illetve a városiasság alacsonyabb fokán álló magyarországi településhez képest kiemelkedő lehetett.

68 Vö. KATUS László: Budapest népessége, népesedése és társadalma a 19-20. század fordulóján. In: Barta Györgyi-Keresztély Krisztina-Sipos András (szerk.): A „világváros” Budapest két századfordulón. Budapest, 2008. 250-255., 262-265. pp.

69 Adatbázisunkban összesen 12 968 esetben fordul elő születési hely, amely főként visszakeresett házassági anyakönyvekből származik. Ebből nem vettünk figyelembe 1064 külföldi vagy horvátországi születési helyet, mert azok településtípusonkénti besorolása bizonytalan volt. Az ismert, illetve beszámított születési helyek korszakonként a következőképpen oszlottak meg: az 1850-1894 között indított válóperekben 2707; 1895-1906 között 5285; 1907-1914 között 3912. A településtípusonkénti megoszlás így alakult: a fővárosban született 3584 személy, régióközpontban 715, megyeközpontban 1328, középvárosban 862, kisvárosban 997, egyéb községben 4418. A településtípusonkénti kategorizálást a következő munka segítségével végeztük: BELUSZKY-GYŐRI, 2005. 214-228. p.

51