Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

(32).62 Vagyis fejletlenségéhez mérten - akárcsak a modernizációban még inkább hátramaradt Bulgária, Szerbia, és Románia esetében - a válás, meglepő módon, viszonylag gyakorinak mondható állampolgárai körében.

Amennyire megállapítható, az országhoz hasonlóan Budapest is az európai fővárosok „középmezőnyében” helyezkedett el: 1910 körül mérhető nyers válási rátája (68 válás 100 000 lakosra) ugyan elmaradt Berlinétől (95), de már jobban megközelítette Párizs (78), s felülmúlta Bécs (42), vagy Amszterdam (38) rátáját.63 Ennél is fontosabb azonban, hogy számos kisebb, kevésbé urbanizált magyarországi város az európai nagyvárosok sorában is kiemelkedő válási arányszámot produkált. A kolozsvári házasok például majdnem olyan gyakorisággal (93) folyamodtak a házasság felbontásához, mint berlini német sorstársaik. És ki gondolná, hogy a francia metropolisz, a Belle Epoque Párizsának válási rátáját a századelőn olyan - nagyvárosnak csak fenntartásokkal vagy egyáltalán nem nevezhető - magyar települések közelítették vagy haladták meg, mint Hódmezővásárhely (90), Pancsova (87), Nagyvárad (81), Temesvár (80), Arad (76), Marosvásárhely (74), Pécs (73), és Komárom (72)?

Összefoglalva az eddig elmondottakat: Budapest és a nagyobb magyarországi városok országos válási népmozgalmon belüli súlya valóban kicsinek tartható, de ez nem a nagyvárosok, illetve a városhálózat fejletlenségével függött össze, hiszen nemzetközi összehasonlításban sem az ország, sem pedig a magyar városok válási gyakorisága nem volt alacsony. Ennek magyarázata az, hogy ellentétben azzal, amit a modernizációs hipotézis alapján várhatnánk, a „vidéki” házasok is gyakran folyamodtak a házasság felbontásának eszközéhez - gyakrabban, mint a kontinens fejlettebb országaiban.64 Azt persze nem tudjuk megmondani, hogy

62 MARRIAGE AND DIVORCE 1867-1906: 19. p. Ausztria és Olaszország esetében többnyire, illetve kizárólag ágytól-asztaltól való elválasztások lettek számításba véve. Nemzetközi öszszehasonlításban szintén a magyar válási ráták magasságát emeli ki: KLINGER András: Mit mutatnak a tények az elváltakról és a válások okairól? In: A válás. Budapest, 1957. 29-32. p.; TOMKA Béla: Családfejlődés a 20. századi Magyarországon és Nyugat-Európában: konvergencia vagy divergencia? Budapest, 2000.80-81. p. TOMKA Béla: Európa társadalomtörténete a 20. században. Budapest, 2009. 126-127. p.

63 Statistisches Jahrbuch für das Deutsche Reich 1912. Berlin, 1912. 29. p.; Annuaire statistique de la ville de Paris XXXIIe Année -1911. Paris, 1913. 103. p.; Statistisches Jahrbuch der Stadt Wien für das Jahr 1910. Wien, 1912. 55. p.; POPPEL, 1992: 474. p.

64 E vonatkozásban figyelemre méltó egy másik kelet-európai ország, Bulgária válásainak ismert városi és vidéki megoszlása. A bolgár statisztikusok az ortodox keresztény népesség körében 1887-1896 között 1404 városi és 1480 vidéki; 1897-1900 között 683 városi és 891 vidéki válást regisztráltak. Vagyis a városi válások aránya nem csupán kisebb volt, de a 19. század végén még csökkent is (49%-ról 43%-ra): MARRIAGE AND DIVORCE 1867-1906: 426. p.

48