Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
Összegzés
mi reputációjának lehető megóvásához, a privát szféra védelmének felerősödő igényéhez köthető, amelyet eszerint a pereskedőkkel naponta érintkező királyi törvényszékek is méltányoltak, s a maguk módján elősegítettek volna. Az biztos, hogy a procedúra egyszerűsödése, a bírák mértéktartása és a szigor mérséklődése nagy mértékben hozzájárult a jogintézmény népszerűségének, s ezen keresztül a válások számának további növekedéséhez. A pereskedő házasok - és persze a háttérben az igazi stratégák, az ügyvédek- a 19. század második felében kétségtelenül átvették a válóperek irányítását a bíróságoktól. Az „engesztelhetetlen gyűlölet” valójában ritkán homályosította el annyira a felek ítélőképességét, hogy belássák: kompromisszummal könnyebben, gyorsabban és olcsóbban inthetnek búcsút egymásnak. A privát megegyezések nyomán, vagy mert az alperes teljes érdektelenséget tanúsított az eljárás iránt, a válóper merő formalitássá vált. Magyarországon a 20. század elején egy konszenzusos válóper már nem tartott tovább, mint egy komplikációktól mentes mai válás. Jóllehet ehhez többnyire be kellett tanulni a megfelelő szerepeket, és el kellett játszani a válóperes komédiát, de a dolog a válni kívánó férjek és feleségek számára aligha jelentett komoly akadályt. Ellenkező esetben - ez egyébként ma sincs másként - az eljárás évekig húzódhatott, hatalmas összegeket emészthetett fel, s jóvátehetetlen erkölcsi károkat okozhatott az érintett családoknak. Megint csak nehéz eldönteni, hogy a királyi törvényszékek visszahúzódása egyfajta „civilizatórikus” szándék szolgálatában állt-e - amennyiben a viszálykodó házasokat előzetesen családi viszonyaik, a függő kérdések önkéntes rendezésére késztették -, vagy egyszerűen a felek akaratával szembeni bírói tehetetlenség folyományának tekinthető. A cselekvő egyének, a házasok megnövekedett mozgástere, és - ami a forrásainak „kimerülését” tapasztaló történészt igazán elkeseríti- a magánélet tiszteletben tartása talán modern fejleményként üdvözölhető, de soha ne feledjük, hogy mindez a bíróságon kívüli egyezkedések során általában a védtelenebb, az élet dolgaiban, illetőleg a jogban járatlanabb házastárs kárára történt. Elhamarkodott lenne azonban mindebből azt a következtetést levonni, hogy az állami házassági jog effektiv, családokra gyakorolt hatása a vizsgált korszakban vajmi csekély lett volna. A helyesnek vagy helytelennek ítélt házas viselkedés válóperbeli megjutalmazásának vagy megbüntetésének értelmét, a törvényhozók szeme előtt lebegő „társadalmi hasznát” valóban megkérdőjelezte a felek jellemző konszenzusa, ám ha ettől el- és a válópereskedésen túl tekintünk, a végső értékelésnél más szempontok is felvethetők. A gyorsan fejlődő nagyváros, Budapest domináns katolikus közegében különös élességgel láthatók azok a társadalmi „válságjelenségek”, szociális problémák, amelyeket a válás bizonyos értelem435
