Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

Összegzés

és feleségek joghasználatának ösztönzése (a szegényjog engedélyezésén keresz­tül), közvetve vagy közvetlenül, mind-mind a válások elterjedését segítette elő. Manapság, amikor sokan úgy gondolják, hogy a házasság ősi intézmény, és a nyugati társadalmakban évszázadokon keresztül ugyanazt jelentette, nehéz elképzelni azt a sokszínűséget, amely a házasságok kötése és bontása (avagy a házassági konfliktusok legális kezelése) terén még a 19. században is élt, s azt a változást, amelyet ezzel szemben a „szekularizációnak” nevezett folyamat intézményes szinten jelentett. Korábban az esketések és a válások jogterüle­tenként, illetve felekezetenként különböző feltételekkel, eltérő kulturális kö­zegben zajlottak és különböző következményeket vontak maguk után; nem beszélve a jogterületek közötti mozgás, s különösen a felekezetközi viszonyok szabályozásának kényes kérdéséről. Eme párhuzamos, egymással alig érintkező szisztémák, mondhatni önálló „világok” működése a rendi társadalom viszonyai között természetesnek számított, a 18. század végétől kezdve azonban - az országegyesítés, a nemzetépítés, a „civilizáció” és a társadalmi modernizáció lázában - a kormányzatok és az állampolgárok számára egyaránt elfogadhatatlanná vált. Ez Magyarországon sem történt másként, a szóban forgó folyamat legfeljebb elhúzódott, kitolódott, amelyet így csak a 19. század végén koronázott meg a kötelező polgári házasság és a válás bevezetése. A válási ráták növekedése tehát, legalábbis részben, e folyamat kísérőjelenségének tekinthető. Mennyire volt hatékony a házasságok feletti új típusú felügyelet, szemben az egyházi közegek (plébánosok, lelkészek, pópák, rabbik) korábbi, úgyszólván mindennapos, a világi hatóságok és a gyülekezetek által támogatott beavatko­zásaival? Az állami házassági jogrend terjeszkedése, az állampolgárok joghasz­nálatának intenzívebbé válása látszólag a kormányzati törekvések, s általában az állami jog neves vagy névtelen ágenseinek (hivatalnokok, bírák, ügyvédek) sikeréről árulkodik. Ugyanakkor már annak idején megjelentek disszonáns, az állami törvények és általában a civil jogrend társadalmi viszonyokat alakító erejét megkérdőjelező hangok. Talán nem egészen véletlen, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia legeldugottabb, soknyelvű és sokvallású tartományában, Bukoviná­ban élt és alkotott az egyik legjelentősebb korabeli szkeptikus, Eugen Ehrlich, a csemovici egyetem jogász professzora, aki a jogi antropológia alapművének számító Grundlegung der Soziologie des Rechtsben az állami házassági joggal kapcsolatban a következőket jegyezte meg: „Ami a megfigyelőnek először fel­tűnik itt, az a tényleges családi szerveződés és az aközötti ellentmondás, amit a törvénykönyvek megkövetelnek. Alig van Európában olyan ország, ahol a férj és a feleség, a szülők és a gyermekek, a család és a külső világ közötti viszony, ahogyan az az életben ténylegesen alakul, megfelelne az írott jog normáinak; ahol 433

Next

/
Oldalképek
Tartalom