Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
nevük használatához. Ez utóbbi a legtöbbször jogi kényszer hatására történt: ilyen lehetett a törvénytelen ágyból származó gyermek anyakönyvezése, a potenciális szankciókat és az utólagos törvényesítési nehézségeket kikerülendő, vagy a férjezett név viselésétől való eltiltás, amit a házassági törvény kötelezően - függetlenül a felek egyezkedéseitől -, a válásban vétkesnek talált nő megbüntetése végett alkalmazott.688 A jogi szankció arról árulkodik, hogy a századfordulón mennyivel nagyobb társadalmi presztízst biztosított a nők számára a házas, mint az egyedülálló státus - akkor is, ha elvált nők esetében csupán a házas állapot látszatáról lehetett szó. Egyúttal azt is tanúsítja, hogy mennyivel sérülékenyebbek voltak az exfeleségek, ha nem sikerült újból férjhez menniük. A 19. század végéig az elvált nők névviselésének kérdése nem volt világosan szabályozva.689 Ez válás után számos vitára, családi perpatvarra vezethetett, amelyek közül néhány ügy hivatalos útra is terelődött. Ekkoriban persze még nem a vétkesség vagy a névviselésre való érdemtelenné válás jelentette a fő problémát, hanem a sajátos magyar jogi környezetből, konkrétan a „féloldalas” válásokból következő női névviselési gyakorlat, ami a katolikus hithez ragaszkodó feleségeket érintette. így az elvált Szalay Jánoshoz férjhez menő Rajkai Emma vélhetően azért sérelmezte állítólagos megtévesztését, mert a férfi (ex)neje, Benyik Kornélia katolikus maradt, s ekként hozzá hasonlóan továbbra is teljes joggal viselhette a Szalay Jánosné nevet. Mindenesetre az a vehemencia, amellyel a volt és az új feleségek küzdöttek a férj nevéért, illetve maguk a férjek is próbáltak diszponálni saját nevük felett, sajátos módon világíthat rá a jogi jelenség kulturális dimenziójára. Az 1880-as években sokan már előre számoltak a jogi konzekvenciákkal, s megpróbálták megelőzni a bajt. A református hitre tért Vízkelety Ferenc budapesti ügyvéd 1886-ban, katolikus feleségével, Martiny Máriával (Mariettával) szemben rögtön a válókeresetben kérelmezte a férjezett név viselésétől való eltiltást. A Budapesti Királyi Törvényszék azonban, habár a házassági köteléket felperesre nézve felbontotta, ebben a kérdésben nem volt hajlandó határozatot hozni, sőt, inkább a kérelemmel ellenkező jogi álláspontra helyezkedett: „miután az ezen válóper keretébe nem tartozik, de különben is a róm. cath. vallású alperesre nézve a kötelék véglegesen fel nem oldatott”. Ekkor már nyílt titok volt, hogy Vízkelety a válás után nősülni akar, és alighanem sokan arról is tudtak, hogy 688 A házassági törvény 94. §-a: MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1894-1895. 186. p. A törvény eme vonatkozásának kritikája egy budapesti ügyvéd tollából: FRIEDRICH Imre: Az elvált nő joga férje nevéhez. Ügyvédek Lapja 1907. október 26-i (45.) szám 4-5. p. 689 A szabályozatlanság miatt egy ügyvéd 1891 -ben körkérdést intézett kollégáihoz: Nyílt kérdések és feleletek. Á névhez való jog kérdéséhez. A Jog 1891. május 31-i (22.) szám 173. p. 428
