Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

nők esetében (51%) az 1894-1905-ös válóperes évfolyamokban volt a legalacsonyabb, amikor a processzusok hosszú évekig tartottak; ugyanaz viszont a procedúrát felgyorsító 1906-1914 közötti időszakban mindkét nem körében emelkedett (61, illetve 55%-ra). A hosszas pereskedés alatti párválasztás elképzelése tehát a magyar fővárosban nemigen állja meg a helyét. A Frans van Poppel által az újraházasodó özvegy, valamint az elvált férfiak és nők csoportjában kimutatott sajátos viselkedés - a szerző érvelésével szemben - megint csak a válópereskedők tervezett joghasználatát támasztja alá. Az elvált holland férfiaknak és nőknek a hasonló korú özvegyekhez képest többnyire gyorsabb és nagyobb arányú újraházasodása arra enged következtetni, hogy felkészülten érte őket a változás, s a válással kapcsolatos előítéletek ellenére rugalmasan reagáltak az új élethelyzetre.654 Egybevág ezzel az is, amit a magyar főváros válópereskedőinek demográfiai jellemzői sorában az érintettek korösszetételével kapcsolatban korábban elmondtunk. Az a tény, hogy a válókereset beadásakor, egy tönkrement házassággal a hátuk mögött a budapesti férjek 65%-a nem töltötte be 40., a feleségek még magasabb hányada pedig a 35. életévét, arra utal, hogy azok választották ezt az utat, akik nagyobb eséllyel találtak maguknak társat.

A válást követő újraházasodások kulturálisan is különböztek a palingám házasságok többségétől. A jogi procedúra korabeli akadályai, s az ahhoz fűzött remények figyelembevétele nélkül nehéz lenne megérteni, hogyan lehettek aktívabbak e téren az elvált katolikus nők, mint a protestáns exfeleségek (előbbiek aránya a felekezet újraházasodói között 47%, utóbbiaké csak 41% volt). A kulturális különbségekből fakadó sajátos joghasználat adhat magyarázatot arra is, hogy miért éppen a zsidó nők aránya (49%) volt a legmagasabb az azonos vallású férfiakéhoz viszonyítva. Az egyes felekezetek újraházasodási rátáit sajnálatos módon nem tudjuk pontosan mérni és összevetni, mégis a kitért katolikusok kiemelkedő, s általában a katolikusok protestánsokéval vetekedő újraházasodási aránya arra utal, hogy akik túltették magukat az egyházi tilalmakon, nem álltak meg félúton.655 A polgári házasság bevezetése ráadásul újabb lökést adhatott az újraházasodni vágyó katolikusoknak, hiszen nem kellett többé vallást változtatniuk, s elváltként vagy elvált személy jövendőbelijeként más felekezet templomába menniük ahhoz, hogy legális házasságot kössenek. Az állami anyakönyvvezető szózata nem helyettesíthette ugyan a papi áldást, de átmenetileg elfogadható, és ami a fő: jogilag érvényes megoldást kínált a katolikus elváltak számára. Meggyőződésünk

654 Vö. POPPEL, 1998: 364-366. p.

655 A holland újraházasodók csoportjában a (többségi) reformátusok és a (kisebbségben lévő) katolikusok között lényegében nem voltak különbségek: vö. POPPEL, 1998: 375. p.

404