Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

I. A válás mint "társadalmi tény"?

Nagyváros és vidék

„...elsősorban a főváros túlmodern társadalma, a szabados gondolkodás és a vallástalanság ezen melegágya az, mely az elválások sűrűsödését mutatja. A vidéki házasságoknak erkölcsi tartalma ma is jobb, mint a városiaké. A falusi nép a városból hozzá a modernség leple alatt kiszűrődő eszmeáramlatoknak talán inkább ellenáll. Konzervatívabb, új törvényekhez, új joghoz, a házaséletnek - némelyek szerint általános emberi szempontból érthető - szabadabb felfogásához talán nehezebben szokik hozzá?” - teszi fel a költői kérdést Szél Tivadar. Azt a körülményt, hogy a terjeszkedő nagyvárosok lakóinak házasságai törékenyebbek, mint a kisebb vidéki városokban élőké, nem beszélve a falusi népességről, a kortársak már meglehetősen korán, a 19. század második felétől kezdve érzékelték, vagy érzékelni vélték. Ennek nyomán vált a morálstatisztika toposzává a kiegyensúlyozatlan, laza erkölcsű, vallástalan nagyváros, amelynek etnikailag, szociálisan, felekezetileg kevert lakói ritkábban házasodnak, kevesebb gyermeket nevelnek, és gyakrabban válnak.42 Mindez nyilvánvalóan összefüggött a nagyvárosok, a városiasodás felerősödő negatív megítélésével: a nagyváros a századvégen a technikai haladás, a társadalmi fejlődés, az anyagi gyarapodás színhelye ugyan, egyúttal azonban már súlyos társadalmi problémák, egy sor deviancia (öngyilkosság, alkoholizmus, bűnözés, pszichés betegségek), és identitászavar okozójaként tűnik fel.43 De vajon empirikusan megalapozott módon kerültek a válások a nagyváros „bűnlajstromába”, avagy éppen ellenkezőleg: kezdettől fogva a városról alkotott kedvezőtlen kép befolyásolta vagy határozta meg azt, ahogyan a nagyvárosi válásokra tekintettek?

Jóllehet a nagyvárosok, s általában véve a városiasodás folyamatának és a válások elterjedésének szoros kapcsolata mára társadalomtudományos közhellyé vált, meglepően kevés történeti vizsgálat érinti ezt a területet. A neves kanadai

42 SZÉL 1935:299., 303., 405M06., 413-414. p. Ld. még: SZÉL Tivadar: Városképződés és népmozgalom. Városi Szemle 1941/3.321-355. p. Hasonló vélekedések a századelőn jelentek meg, s az I. világháborús vereséget követően erősödtek fel: BÚD János: Az elválások újabb alakulása hazánkban. Magyar Társadalomtudományi Szemle 1911.292-294. p.; SZENTIVÁNYI Ferenc: Az elválásokról. Katolikus Szemle 1911/7. 685-686. p.; BERNÂT István: Elválók és öngyilkosok. A Magyar Statisztikai Társaság kiadványai 2. szám. Budapest, 1927. 5-6., 27-28. p.; LAKY Dezső: Az elválások Magyarországon a háború előtt és a háború után. Társadalomtudomány 1925. V. évf. 114. p.; LAKY Dezső: Az elválások és az öngyilkosságok okai és leküzdésük eszközei. Debrecen, 1927.

43 GYÁNI Gábor: Modemitás, modernizmus és identitásválság: a fin de siècle Budapest. Aetas 2004/1. 131-143. p.

39