Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

nem tehetik ezt meg. A személyes jellegű források (naplók, emlékiratok, családi levelezés) még felkutatásra várnak, de tekintetbe véve a kellemetlen, a válások korai időszakában az egész családra rossz fényt vető emlékek jellemző elfojtását, tabusítását, ezen a területen nemigen remélhető áttörés.

Ezúttal magunk is csupán néhány, a rendelkezésre álló forrásokon keresztül megragadható, illetve általunk jobban ismert momentumot emelnénk ki. A legfontosabbnak ezek között az újraházasodások alakulását gondoljuk, hiszen a házassági kötelék felbontásának leglényegesebb joghatálya az újabb házasság megkötésének képessége volt, amelyet a korabeli népszerű alternatív megoldások (elhagyás, az életközösség megszűntetése, ágytól-asztaltól való elválasztás) egyike sem biztosíthatott legitim módon. Amint korábban láttuk, a királyi törvényszék színe elé kerülő budapesti házasságok nagyobb része ténylegesen már jóval azelőtt felbomlott, hogy a válókeresetet valamelyik fél beadta volna. Ezekben az esetekben, a törvényhozók elvárásaival szemben, a posztdivorciális életszakasz tulajdonképpen már a válás bírói kimondása előtt kezdetét vette. Ez konkrétan azt jelentette, hogy az érintettek számottevő része még a válóper megindítása előtt új partnerre lelt, akivel időközben akár új családot is alapíthatott. így amikor ugyanők végül elszánták magukat arra, hogy bírósághoz forduljanak, sokkal inkább az áldatlan helyzet jogi rendezésének, mint a formálisan fennálló házasság befejezésének szándéka vezette őket. Kérdés, hogy empirikusan alátámaszthatók-e ezek a feltételezések: a házasok mégis mekkora hányadát vezethette a bíróságra az újraházasodás reménye?

És persze ott vannak azok az egykori férjek és feleségek is, akik jó darabig vagy éppen soha nem próbálkoztak újabb házassággal. Számuk és társadalmi jelenlétük a hosszú 19. század folyamán, a válások terjedésével egyre nőtt, erősödött. Az „elváltság”, pontosabban annak törvényes formája merőben új társadalmi státust jelentett, amelyet sokáig bizonytalanság, zavar, és kétértelműség övezett. Különösen az elvált nők státusa jelentett problémát, amit Magyarországon egy ideig tovább színezett a „féloldalas” válások nyomán hátramaradt feleségek helyzetének jogi rendezetlensége. Mindennek különös nyomatékot kölcsönzött, hogy az elváltak — különösen azok, akik huzamosabb ideig vagy soha nem nősültek újra, illetve nem mentek férjhez - még inkább ki voltak téve az idegen tekinteteknek, mint a gyorsan újraházasodók, akik a második (vagy sokadik) frigyük megkötésével bizonyos értelemben beilleszkedtek, „reintegrálódtak” a társadalom megszokott rendjébe. Végezetül tehát az ő helyzetükkel fogunk foglalkozni.

397