Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
Migrációs válások A 19. század a kommunikáció felgyorsulásának, a tér beszűkülésének évszázada, ami a válások terén a jogi ismeretek közvetítése, áramlása és a házastársak mozgékonysága vonatkozásában is radikális változásokat hozott. Ez adott alkalmat például ama feszültségek levezetésére, amelyet a házassági jog szekularizációja generált: konkrétan arra az átalakulásra gondolunk, amelynek során a felekezeti tömbök többé-kevésbé egységes jogát nemzeti házassági jogok váltották fel, s ezek az új, világi jogrendek a válás tekintetében különböző feltételeket támasztottak az adott jogterületen honos vagy ott lakozó házasokkal szemben. Az alkalmazandó házassági jogot immár nem a felek vallása, hanem állampolgársága, illetve tartózkodási helye jelölte ki. Ez utóbbi változtatásával változtak a válás feltételei is, vagyis a válni kívánó férjek és feleségek különböző jogterületek közötti mozgással kedvezőbb helyzetbe hozhatták magukat. A térbeli mozgás, az állampolgárság- és lakhelyváltoztatás nyilvánvalóan formális, csupán az érvényes házassági jogszabályok megváltoztatását célozta: innen a jelenséget megragadó migrációs válás kifejezés. Ami Magyarországot, s azon belül Budapestet illeti, a gyarapodó nagyváros a 19. század második felében ki is bocsájtott és be is fogadott olyan házasokat, akik azzal a céllal utaztak el, avagy — elsősorban a Monarchia osztrák feléből - érkeztek ide, hogy kijátszák a bírói illetékességi szabályokat, avégett, hogy gyorsabban, könnyebben, diszkrétebben válhassanak el (vagy egyáltalán elválhassanak). A magyarországi migrációs válások specialitását az évszázad végéig - a fenti képlethez képest - a térbeli mozgás és a vallásváltoztatás kombinációja, a felekezeti rendszer „réseinek” sajátos kihasználása adta. A különös vándormozgalom kibontakozása azért hozható összefüggésbe az előbbiekben tárgyalt ügyekkel, illetőleg tágabban a válás tapasztalatával, mert egyrészt jogi mozgatórugójuk megegyezett (a katolikus felbonthatatlansági dogma, illetve az ezen nyugvó állami törvények terhének lerázása), másrészt az eljárás exkluzivitása folytán terjedésének „mimetikus” módja jórészt hasonló lehetett. A korabeli migrációs válásokat, illetve azok szóban forgó speciális magyarországi változatait annak idején „erdélyi”, illetve - 1895 után - „magyar házasságnak” (siebenbürger, ill. ungarischer Ehe) nevezték, utalva a válást jellemzően követő újraházasodásra. Az „erdélyi házasság”, amelyet a Királyhágón túli protestáns egyházi bíróságok bontó ítélete nyomán kötöttek, a 19. század második fe368
