Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

III. Jog és társadalom

nem turpis causa. Ez egyszerűen: semmi, jogilag véve. Nincs szankciója, nincs jogi következménye se a felekre, se harmadik személyre nézve. Ez olyan, mintha oda sem írták volna.”445 Innen nézve rejtély, miért bíztak meg mégis sokan az efféle papírosokban. A szegényebb házastársak közötti perek és közigazgatási eljárások alaposabb tanulmányozása egyszer talán választ adhat majd erre a kérdésre.

A formális jog által elvárt magatartásmintát elsősorban a viszálykodó házasok azon része követte, akiknek több-kevesebb vesztenivalója volt. A 19. század második felében a házasok többségét viszont azok a vagyontalan férfiak és nők alkották, akik a formális jogszabályokat eleve nem ismerték, s ha ismerték is, nem tartották be, többnyire azért, mert - ha úgy hozta a balszerencse - betartásuk nem sokat javított volna helyzetükön. József Áron nyomtalan eltűnése és „megfoghatatlansága”, valamint a hátrahagyott család nyomora jól példázza, hogy az adott körülmények között mennyire beszűkülhetett a kárvallottak mozgástere. Az ilyen szituációkon a házassági bontóper, hacsak nem új házasságkötést készített elő, nem sokat segített, hiszen a válás nem adta vissza a kenyérkereső férjet vagy a háztartást vezető feleséget. Szegény családoknál megosztandó vagyon nemigen volt, nő- és gyerektartásért pedig csak akkor volt értelme perelni, ha a vétkes házastársat felkutatták, s annak lefoglalható keresete vagy egyéb jövedelme volt. Az elhagyott férjek és feleségek valószínűleg többet érhettek el a hatalom egyéb ágenseit (rendőrség, községi-kerületi elöljáróság, árvaszék, munkaadók,

445 A hivatkozott egyezség: BFL VII.168.a. Görgei István közjegyző okiratai 96/1875. - A házastársak között kötött jogügyletek közjegyzői okiratba foglalásának kényszerét kimondta: 1874. évi XXXV. törvénycikk a királyi közjegyzőkről. 54. §. a-c. pont. 1886. évi VII. törvénycikk az 1874: XXXV. te. módosításáról és kiegészítéséről 21-23. §§. MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1884-1886. Budapest, 1897. 315-316. p. -Ajogelvet, miszerint a felek házassági vagyoni kérdésekben szerződésileg szabadon kijelölhetik az eljáró bíróságot, a Kúria korábban rögzítette: Törvényszéki Csarnok 1872. október 11-i (80.) szám 319. p. - A házassági törvény bevezetése után, a vagyoni kérdések tekintetében megerősítést nyert a házastársak egyezkedési joga: „Az állandó törvényes gyakorlat szerint a házasfeleknek szabadságában áll, úgy a válóper megindítása előtt, mint annak folyama alatt a házassági vagyonjogi kérdéseket szerződésileg szabályozni.” Jogtudományi Közlöny 1898. október 21-i (42.) szám melléklete 261. p. A közjegyzői válási szerződések gyakorlatáról a két világháború között szigorodó bírói gyakorlat fényében: ANTALFFY-ZSIROS Aladár: „Válási egyezség”. Királyi Közjegyzők Közlönye 1931/4. 141 — 147. p. - A közjegyzői okiratba nem foglalt egyezségek érvénytelensége kapcsán: RAFFAY Ferenc: A női tartás kérdéséhez. A Jog 1897. október 31-i (44.) szám 311-312. p. Emiatt elutasított gyermektartási kereset: A Jog 1888. november 25-i (48.) szám melléklete 189. p. A községi jegyzők okiratszerkesztési tevékenysége visszatérő panasz tárgyát képezte a királyi közjegyzők körében: ROKOLYA Gábor: A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban. Budapest, 2013. 115., 181-184. p.

271