Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)
III. Jog és társadalom
hatóságok és bíróságok bizonyos feltételek fennállása esetén elfogadták a házastársak válási egyezségeit. Ezeket a felek vagy meghatalmazottjaik kötötték egymással abból a célból, hogy szabályozzák a különélés feltételeit, intézkedjenek a közös vagyon megosztása, a hozomány visszaadása, a feleség eltartása, s a házasságból született gyerekek elhelyezése és neveltetése felől. A válási szerződések kapcsán a hatalom képviselői részéről támasztott legfontosabb követelmény csupán az volt, hogy amögött ne turpis causa, azaz jogi elismerésben nem részesíthető tény vagy szándék húzódjon meg, s hogy a megegyezés lehetőleg hatósági közeg közvetítésével jöjjön létre. Pesten már az 1840-es években találunk olyan válási szerződéseket, amelyek világi vagy egyházi hatóságok közreműködésével születtek meg, anélkül, hogy az egyezkedő házastársak a válás kimondása végett házassági bírósághoz folyamodtak volna. Ennek oka alapvetően a társadalmi rend és a családok jó erkölcseinek megóvása lehetett, amelyet a városi hatóságok a szeparáció kontrollált formájának támogatásával próbáltak biztosítani.443 Az egyházi bíróságok ezzel szemben továbbra is ragaszkodtak az évszázados normák betartatásához. Amikor a pesti magisztrátus az 1847 tavaszán, Konsztantinovics Miklós háztulajdonos és felesége, Simon Anasztázia között nehezen tető alá hozott válási megállapodást átküldte a budai ortodox püspökhöz, az a megerősítést illető tanácsi kérést azzal utasította vissza, hogy a tettleges elválasztás az egyházi szabályokkal összeférhetetlen, s az elválasztás sommás eljárás révén nem, csakis peres úton mondható ki.444 Az eredendően illegális aktus mindenesetre egyre kevésbé számított rendkívülinek. Az egymással írásos megállapodásokat kötő házastársak általában szemérmesen hallgattak a köteléki kérdésről, vagy kifejezték abbéli szándékukat, hogy a jövőben bírósághoz fordulnak, de ezt leszámítva tel443 Két ilyen eset az 1840-es évek derekán: BFL IV. 1202.h. Pest Rel. a.n. 15523, illetve a.n. 15563. A városi hatóság hagyományosan kezelt házas viszályokat. Ezt reprezentálják azok a házastársi panaszok (többnyire a 18. század végéről, illetve a 19. század elejéről), amelyeket a magisztrátushoz intéztek vagy továbbítottak: BFL IV.1202.pp. Pest Város Tanácsának lajstromozatlan iratai, külön csomó. Erről a korai időszakra vonatkozóan: BÓNIS György: Buda és Pest bírósági gyakorlata a török kiűzése után 1686-1708. Budapest, 1962. 274-277. p. 444 BFL IV. 1202.h. Pest Rel. a.n. 13642. Egy 1849-es rendőrségi ügy kapcsán a házaspár ugyan háztulajdonosi érdekeik megóvása érdekében együtt lépett fel az őket rágalmazó lakóval szemben, de utalnak válásukra: „a panaszló és felesége valamint egymás közt békességesen nem élhetnek, mi miatt egymástól már el is váltak, ezen bajok a tisztelt tanácsnál többször tárgyaltatván”. BFL IV.1303.C. Pest Város Tanácsának rendőri iratai 695. Simon Anasztázia hagyatéki ügye: BFL IV. 1411 .b. 1879, Konstantinovics. Ez arra utal, hogy a felek később valóban elváltak: a nő 1864. február 20-án alkotott végrendeletében magát bíróilag elválasztottnak (gerichtlich geschieden) mondja. Az ügyre Lukács Anikó hívta fel a figyelmünket: köszönet érte. 269
