Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

előtt fordult elő.417 Kulcsfontosságúnak tartható az a mozzanat, hogy az ügyvédi munkadíjak csak annyiban jelentek meg az ítéletben, amennyiben a jogi képviselő felszámította azokat, azaz kérte azok bírói megállapítását (akár saját védence ellenében is). Feltevésünk szerint ugyanis könnyen lehet, hogy nem a perköltség, illetőleg az ilyen címen megítélt ügyvédi munkadíjak összege nőtt megmagyarázhatatlan módon a vizsgált korszakban, hanem csak a felszámítás, pontosabban a tényleges ügyvédi költségek bírói határozat alá terjesztésének és megítélésének gyakorisága.

A polgári törvénykezési rendtartás meglehetősen tág teret biztosított a bírói mérlegelés számára a perköltségek mértékének meghatározásához. Ez a körülmény az ügyvédi és bírói kar közötti feszültségek miatt tett szert jelentőségre. A rosszabbul fizetett bírák a fáma szerint sokallották, míg a prókátorok természetesen keveselték a megállapított ügyvédi munkadíjakat. Utóbbiak azt is sérelmezték, hogy a szűkmarkú bírói határozatok nem csupán a díjat, de készkiadásaikat is magukba foglalják, csökkentve a honorárium összegét. A prókátorok dilemmája a felszámításnál a következőképpen formulázható: kérjék-e a királyi törvényszéktől a perköltségek megállapítását, s akkor, bár a kértnél kisebb összeggel kell beérniük, végrehajtás útján gyorsan hozzájuthatnak ahhoz, avagy ne nyújtsanak be ilyen kérelmet, nehogy ügyfelükkel szembeni nagyobb, a törvényszékhez beadott költségjegyzékben nem szerepeltetett követelésüket (pl. sikerdíj) veszélyeztessék. Ez megmagyarázná azt a furcsának tetsző körülményt, hogy a korai válóperek számottevő hányadában - úgymond - nem merült fel költség.418

A döntő mozzanat alighanem a házas ügyfelek és jogi képviselőik közötti nexus megváltozása volt. Az 1896 előtt a válópert folytatók többségét tehetős, legalábbis fizetőképes férjek és feleségek tették ki. Az 1880-as években válópereskedő Stein Salamonná Franki Idától egyik ügyvédje, Kelen Pál horribilis összeg, 1000 forint tiszteletdíj kifizetését követelte, holott annak idején csak a nőtartási perben működött közre. A 2000 koronára átszámítható summa hozzávetőleg tízszer akkora volt, mint a bíróilag megállapított átlagos válóperes költség! Az ügyvédi munkadíj megfizetése iránt indított per során arra is fény derült, hogy

417 A személyes védekezést a joggyakorlat tette lehetővé: CSORBA, 1887. Az ügyvédfogadásról való lemondás komplikáltabb ügyekben mégsem volt tanácsos, tekintettel az egyre szövevényesebb jogszabályokban való tájékozódás laikusok számára leküzdhetetlen nehézségére: LAKATOS, 1910.

418 A polgári perrendtartás ( 1868 : LI V. te.) 251. §-a a bíró belátására bízta a pervesztes fél perköltségekben való elmarasztalását, ha ezt az ellenérdekelt fél kérte és felszámította. Ez kiterjedt a fizetendő összeg nagyságára is. A 252. §. csak a felek képviselőinek felszámítása esetén rendelte az ügyvédi munkadíjak megállapítását. MAGYAR TÖRVÉNYTÁR, 1836-1868. 540. p.

248