Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

ba kerültek, azaz nem köthettek új házasságot egészen addig, amíg a hitehagyott férj ki nem adta az erre feljogosító válólevelet. A válólevél kiszolgáltatására azon­ban, miután a keresztény férjet általában nehezen lehetett a zsidó rituális szertartás elvégzésére hajlítani, hosszas huzavona után, esetleg sehogysem került sor. A jozefiánus jogalkotók sokáig kerülgették az egyre gyakrabban felvetődő jogi probléma megoldását, hiszen bár egyfelől a zsidó-keresztény vegyes házas­ság tiltottnak, a kikeresztelkedéssel előálló helyzet nemkívánatosnak számított, másfelől viszont a házasság polgári kötelékének sérelmét jelentette volna, ha válóper lefolytatása nélkül is megengedik az érintettek újraházasodását. A vita tétje tulajdonképpen az volt, hogy az állam tekintheti-e egyenértékűnek, illetőleg részesítheti-e a keresztényekéhez hasonló védelemben a zsidó házasságokat. A Habsburg Birodalom Lajtán túli részében a 19. század első felében - a több íz­ben kiadott udvari dekrétumok ellenére - évtizedekig tartott, amíg a joggyakorlat megállapodott abban, hogy a zsidó házasságot az egyik fél kikeresztelkedése ön­magában még nem teszi semmissé, hanem szabályos válópert kell lefolytatni, s ha a felek megegyeznek, a házasságot fel kell bontani ahhoz, hogy más házasságra léphessenek.298 Az ezt deklaráló uralkodói rendeletek azonban nem vonatkoztak Magyarországra, s a Lajtán innen a vallási előírások (vagy az azokat helyettesítő állami szabályok) maradtak érvényben. Habár később az 1863-as udvari kancellá­riai rendelet kimondta, hogy a válóper kikeresztelkedés nyomán is megindítandó, de ez a rendelkezés csak a protestáns betérőkre lehetett hatással, a szentszéki bíráskodásnak alávetett katolikusokra nem, hiszen a katolikus kikeresztelkedet­­tekre a kánonjog előírásai vonatkoztak. így a szatmárnémeti királyi ügyészség 1883-ban elutasította egy zsidó nő kettős házasság miatt emelt panaszát, akinek férje néhány hónappal esküvőjük után római katolikus vallásra tért, majd egy keresztény nőt vett el. A határozat elleni fellebbezést a Budapesti Királyi ítélő­tábla visszavetette, mivel a kánonjognak megfelelően „megtörtént a szabályszerű interpelláczió, melyre is panaszosnő, mint a zsidó hiten megmaradt házasfél kije­lentette, hogy férjéről lemond, a vele való együttélést nem óhajtja, sőt kijelentette azt is, hogy nem kívánja őt akadályozni abban, hogy keresztény nőt vehessen há­298 Vö. ÖStA AVA Hofkanzlei. Allgemeine Reihe. Akten. IV. T. 8. (Ehen der Juden, Illyrien, JÖ, NÖ, OÖ, Karton 1553.) 16/1801., ill. 19 ex Augusto 1814.; 771. Hofdekret vom 28-ten Junius 1806. Justizgesetzsammlung 74—75. p.; 1789. Hofdecret vom 10-ten August 1821. Justizgesetzsammlung 43. p.; 2277. Hofdecret vom 19-ten May 1827. Justizgesetzsammmlung 80-81. p.; 168. Hofkanzlei-Decret vom 4. Februar 1837. Justizgesetzsammlung 102. p. Ma­gyarországon, Nyitrán fordult elő hasonló eset, amikor a hatóságok a válólevél kézbesítését szorgalmazták; MNL OL A.39. 8545/1806. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom