Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

vetette a protestáns házassági ügyek kérdését. Jóllehet a rendek igyekeztek meg­óvni a katolikus egyház privilégiumait, amelyet az ősi vallásként (avita religio) élvezett, a jozefiánus reformok után a protestánsok házassági ügyeinek szentszéki tárgyalása jogfosztással ért volna fel, s ezért inkább a felekezetközi viszonyok kiegyensúlyozása mellett döntöttek. Az 1790-1791: XXVI. te. 11. pontja ennek megfelelően kimondta: „Mind a két hitvallású evangélikusok összes házassági ügyeiben a bíráskodás saját egyházi székeikre hagyassék”. A törvény a protestáns házassági bíróságok felállításáig úgy rendelkezett, hogy: „ezen házassági ügyek az utóbbi években érvényes elvek szerint a világi bíróságok által, ugyanis a vár­megyékben és saját bírói hatósággal ellátott kerületekben azok törvényszékei ál­tal, a szabad királyi és a bányavárosokban pedig azoknak tanácsa előtt fognak ítéltetni”.178 Az „utóbbi években érvényes elvek” eufémizmusa nyilvánvalóan II. József házassági pátensét jelentette, s miután a protestáns egyházi bíróságok tervezett felállítását Bécsben végül nem hagyták jóvá,179 a törvény átmenetinek szánt rendelkezése, a törvényhozók szándéka ellenére, szekularizált elemet őrzött meg a helyreállított felekezeti építményen belül. Amit Magyarországon 1790-1791 -ben nem sikerült megteremteni, az Erdély­ben, ahol a protestáns felekezetek mindig is nagyobb szabadságot élveztek, nem képezhette vita tárgyát. II. József kísérletét követően, az 1792. évi Lili. törvény­cikk újfent deklarálta az erdélyi négy bevett vallás (katolikus, evangélikus, refor­mátus, unitárius) szabad gyakorlatát, ami egyben a felekezeti házassági bírásko­dás visszaállítását is jelentette. A Királyhágón túli fejlemények más vonatkozás­ban szintén figyelemre méltóak, hiszen az erdélyi rendek megújuló próbálkozásai a felekezeti egyenlőség elvének átültetésére a házassági bíráskodás területén túl­mutattak önmagukon, s hatással voltak a magyarországi jogfejlődés sajátos, a 19. század végéig követett irányára is. Az Erdélyi Fejedelemség Habsburg uralkodók által is elismert különállásának köszönhetően a három rendi nemzet és a négy be­vett vallás egyenjogúságán alapuló rendi struktúra a Magyar Királysághoz képest nagyobb védelmet biztosított a protestáns felekezetek tagjai számára a közpon­ti kormányzat által támogatott rekatolizációs törekvésekkel szemben. így a 18. század folyamán, miközben a Királyhágón innen megszilárdult a katolikus egy­házi bíróságok protestáns házasságok feletti fennhatósága, addig Erdélyben már a katolikus féllel vegyes házasságban élő protestánsok ügyeibe való szentszéki elegyedés is súlyos sérelmet jelentett. A vegyes házassági válóperek kezelésének 178 MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1740-1835. 175-177. p. 179 A protestáns bíróságok felállításának 1791 őszi tervezetei nem nyertek királyi szentesítést, így a törvényt nem lehetett végrehajtani: SZTEHLO, 1890: 32-33. p. 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom