Nagy Sándor: Engesztelhetetlen gyűlölet. Válás Budapesten 1850-1914 - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 5. (Budapest, 2018)

II. Állam és házassági jog

vetette a protestáns házassági ügyek kérdését. Jóllehet a rendek igyekeztek megóvni a katolikus egyház privilégiumait, amelyet az ősi vallásként (avita religio) élvezett, a jozefiánus reformok után a protestánsok házassági ügyeinek szentszéki tárgyalása jogfosztással ért volna fel, s ezért inkább a felekezetközi viszonyok kiegyensúlyozása mellett döntöttek. Az 1790-1791: XXVI. te. 11. pontja ennek megfelelően kimondta: „Mind a két hitvallású evangélikusok összes házassági ügyeiben a bíráskodás saját egyházi székeikre hagyassék”. A törvény a protestáns házassági bíróságok felállításáig úgy rendelkezett, hogy: „ezen házassági ügyek az utóbbi években érvényes elvek szerint a világi bíróságok által, ugyanis a vármegyékben és saját bírói hatósággal ellátott kerületekben azok törvényszékei által, a szabad királyi és a bányavárosokban pedig azoknak tanácsa előtt fognak ítéltetni”.178 Az „utóbbi években érvényes elvek” eufémizmusa nyilvánvalóan II. József házassági pátensét jelentette, s miután a protestáns egyházi bíróságok tervezett felállítását Bécsben végül nem hagyták jóvá,179 a törvény átmenetinek szánt rendelkezése, a törvényhozók szándéka ellenére, szekularizált elemet őrzött meg a helyreállított felekezeti építményen belül.

Amit Magyarországon 1790-1791 -ben nem sikerült megteremteni, az Erdélyben, ahol a protestáns felekezetek mindig is nagyobb szabadságot élveztek, nem képezhette vita tárgyát. II. József kísérletét követően, az 1792. évi Lili. törvénycikk újfent deklarálta az erdélyi négy bevett vallás (katolikus, evangélikus, református, unitárius) szabad gyakorlatát, ami egyben a felekezeti házassági bíráskodás visszaállítását is jelentette. A Királyhágón túli fejlemények más vonatkozásban szintén figyelemre méltóak, hiszen az erdélyi rendek megújuló próbálkozásai a felekezeti egyenlőség elvének átültetésére a házassági bíráskodás területén túlmutattak önmagukon, s hatással voltak a magyarországi jogfejlődés sajátos, a 19. század végéig követett irányára is. Az Erdélyi Fejedelemség Habsburg uralkodók által is elismert különállásának köszönhetően a három rendi nemzet és a négy bevett vallás egyenjogúságán alapuló rendi struktúra a Magyar Királysághoz képest nagyobb védelmet biztosított a protestáns felekezetek tagjai számára a központi kormányzat által támogatott rekatolizációs törekvésekkel szemben. így a 18. század folyamán, miközben a Királyhágón innen megszilárdult a katolikus egyházi bíróságok protestáns házasságok feletti fennhatósága, addig Erdélyben már a katolikus féllel vegyes házasságban élő protestánsok ügyeibe való szentszéki elegyedés is súlyos sérelmet jelentett. A vegyes házassági válóperek kezelésének

178 MAGYAR TÖRVÉNYTÁR 1740-1835. 175-177. p.

179 A protestáns bíróságok felállításának 1791 őszi tervezetei nem nyertek királyi szentesítést, így a törvényt nem lehetett végrehajtani: SZTEHLO, 1890: 32-33. p.

112