Rácz Attila: A budapesti hatalmi elit 1956 és 1989 között - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 4. (Budapest, 2018)

III. Belépés a fővárosi hatalmi elitbe - 11. A fővárosi hatalmi elit belépési csatornái

tációt, beszélgetést. Ezt követően kerül Bp. PB elé a javaslat, s úgy jövünk vissza ide a kerületbe javaslatunkkal. ”525 A következő pártbizottsági ülésen a főváros képviselői, Méhes Lajos, az MSZMP PB tagja, budapesti első titkár és Somogyi Sándor mellett Dérfalvi Ist­ván, az MSZMP KB PTO politikai munkatársa is részt vett. Somogyi ismertette, hogy a kerületben folytatott beszélgetések kapcsán közel hatvan elvtársat kérdez­tek meg, de a Budapesti Pártbizottság döntése alapján mégis egy külső személyt, Závori Lászlót kívánják kinevezni,526 aki 1951-től a Csepel Vas- és Fémművek­ben dolgozott betanított, majd szakmunkásként. 1958-tól a Kohászati Szakszer­vezetben munkavédelmi felügyelő, 1959-től a CSVM Szervező Bizottságának munkatársa, 1962-től a CSVM Pártbizottság politikai munkatársa, majd 1968-tól titkára, 1971-től a CSVM Tröszt SZB titkára, 1974 óta a Budapesti Pártbizottság PTO-vezetője, a Budapesti Pártbizottság Pártépítési Munkabizottság tagja és tit­kára volt. Döntésüket azzal indokolta, hogy helyes és tiszteletreméltó dolognak tartja azt, hogy mindenhol törekszenek az utánpótlás-nevelésre, de ez a káderki­választásnak csak az egyik eleme, ugyanilyen fontos szempont azonban a káde­rekkel való központi gazdálkodás, tudatos központi elosztás, nevelés. „Kérjük az elvtársakat, hogy a helyi, nem helyi lehetőségeket figyelembe véve a Bp.-i PB döntését tegyék magukévá és Závori László elvtársat válasszák meg a kerületi Pártbizottság első titkárának. Meggyőződésünk, hogy a rendelkezésre álló káderlehetőségek közül valóban a legjobbat ajánljuk megválasztani az elvtársak számára. Závori elvtársnak széleskörű fővárosi tapasztalata, felkészültsége, párt­munkás tudása, kipróbált önálló vezetői tapasztalata, tudása alapján sorolható a rendelkezésre álló lehetőségek közül az első helyre. Azt is tudjuk, hogy ilyen esetben, amikor külső megoldást javaslunk, akkor annak támogatását a Bp-i PB iránti bizalom alapján kérhetjük a helyi testülettől. Úgy érezzük, hogy a Bp-i Párt- bizottság erre a bizalomra érdemes. Soha még ebben a kerületben sem tettünk felelőtlen káderjavaslatot. Miért ne bízhatna a kerületi PB egy ilyen fontos sze­mélyi kérdésben a budapesti vezetésben, amikor a gyakorlati pártmunkában nap, mint nap bízik bennünk, a budapesti vezetőkben, az egész várost érintő politikai kérdések eldöntésében. ”527 525 BFL XXXV.9.a,4. 555. őe. (1980. április 25.), BFLXXXV.9.a.3. 158. őe. (1980. április 25.). 526 Az 1980. május 7-ei Bp. PB-ülésen Somogyi Sándor Závorit nagy tapasztalatokkal rendelkező, kipróbált vezetőként jellemezte, akit felkészültsége és vezetői tapasztalata alkalmassá tesz a funkció betöltésére. Többen nyakasnak, erőszakosnak tartották, és óva intették attól, hogy a kerületben is parancsolva irányítson. BFL XXXV.l.a.3. 165. őe. (1980. május 7.). 3-9. p. 527 BFL XXXV.9.a.3. 159. őe. (1980. május 10.). 186

Next

/
Oldalképek
Tartalom