Szakolczai Attila: Gyilkosság különös kegyetlenséggel. A Tóth Ilona és társai per komplex vizsgálata - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 3. (Budapest, 2016)
3. Gyilkosság különös kegyetlenséggel (Tóth Ilona és társai tragédiája) - 3.9. A corpus delicti feltalálása
akarta minél erőteljesebben indokolni, hogy miért tett beismerő vallomást, ennek érdekében egyértelműbb bizonyítékról beszélt, mint egy jegyzőkönyv. Ez azonban nem zárja ki, ellenkezőleg, megerősíti, hogy Szentgáli azzal a közléssel bírta beismerő vallomásra, hogy a holttestet megtalálták, nincs értelme a tagadásnak, a bűntény cáfolhatatlan bizonyítást nyert. Ebben az esetben Molnár nemcsak arra emlékezett 1992-ben, hogy Szentgáli védhetetlen bizonyítékkal támasztotta alá a gyanúsítást, hanem arra is, hogy a holttest megtalálására hivatkozott, noha arról készült fotót akkor még nem mutathatott. Szentgáli ez esetben blöffölt. December 4-én még nem „találták” meg a hullát, de ő már tudta, hogy ott van, ahol meg fogják „találni”, mert 3-ára (hétfőre) virradóan az ő személyes közreműködésével vitték oda. A holttest megtalálásra elhelyezésének ez a datálása tűnik valószínűnek azok alapján az információk alapján, amelyeket M. Kissék a Tóth Ilona beismerését hírül adó sajtójelentésekről közöltek. Tóth kezdetben magabiztosan - a beszámolók megfogalmazása szerint cinikusan és fölényesen - tagadta a gyilkosságot, és csak akkor tört meg, és ismerte be zokogva „rémtettét”, amikor bizonyítékokkal szembesítették. Akkor bizonyítékokon Polgár Erzsébet feljelentéseit és a tanúvallomásokat - Fazekas Pálné, Molnár József és Török Éva jegyzőkönyveit — értettem. Ebben a kérdésben a Népszabadság M. Kisséktől idézett írása azonban ennél többet sejtet: „amikor elébe tárták a bizonyítékokat, s rávallottak társai is — [Tóth Ilona] megtört, és sírva ismerte be rémtettét”.1980 A szöveg egyértelműen megkülönbözteti a bizonyítékot a társak vallomásától. Szentgáli még Polgár Erzsébetet is Tóth Ilona társának tekinthette, hiszen ott lakott az egyik Landler Jenő utcai szálláson, amelyet Szentgáli az „ellenforradalmárok” tanyájának tekintett, főzött a Landler 44. fegyvereseinek, sőt, arra is volt vallomás, hogy a Dózsa 40.-ben részt vett röpcédulák terjesztésében.1981 Molnárt és a stencilezésben részt vevő Török Évát pedig bizonyosan ellenforradalmárnak, vagyis Tóth Ilona társának tekintette. A „rávallottak társai” tehát nem zsurnaliszta túlzás. A velük készült jegyzőkönyvek, illetve feljelentéseik viszonylag hosszú idővel, legalább egy héttel Tóth december 4-i beismerő vallomása előtt születtek, ő azonban azok ellenére is megmaradt amellett, hogy gyilkosságban nem vett részt, olyanról nem is tud, „cinikus fölénnyel utasította vissza a gyanút”.1982 Tehát - Gálihoz hasonlóan - nem sikerült beismerésre kényszeríteni az elébe tárt vallomásokkal. Ebből pedig az következik, hogy közvetlenül a 4-i (keddi) vallomás előtt Szentgáli olyan 1980 Kiss-M. Kiss, 2007, 54. 1981 BFL, XXV.4.Í. 8005/1958. Szirmai Ottó..., Horváth Sándomé tárgy, jkv., 1957. május 10. 1982 Kiss-M. Kiss, 2007, 54. 513
